Újság >> „Cicám emlékére“

(ellenőrizte: Madridista)

Molly emlékére
Megosztás: f

Molly emlékére

Sziasztok! Én Mirci vagyok, 1 éves kandúr. Amit most írok, annak már több mint egy éve, de így alakult. Nos, minden ott kezdődött, hogy egy májusi napon megszülettünk. Én, Molly és Tigris. A mamánk, Mira egy kislányhoz szaladt minden nap. Később megtudtuk, ő a gazdink. Amikor már elég nagyok voltunk ahhoz, hogy kimerészkedjünk a vackunkból, felfedeztük az udvart. A gazdi sokszor simogatott minket, aminek nagyon örültünk, de sajnos akkoriban ő iskolában volt délelőttönként. Egy nap a gazdi szomorú arccal jött hozzánk.
- Úgy sajnálom. Tigrist el kellett ajándékoznunk. Anyukám ezt akarta és nem feleselhettem vissza. - mondta könnyes szemmel.
Azonban pár hónappal később Tigrist elfelejtettük. Nem tudom hogyan. Molly és én vígan játszadoztunk, s egyszerre csak Molly egy fa felé szaladt. Jaj! Rémült nyávogást hallottam, de sokkot kaptam, így nem tudtam mitévő legyek. A szomszéd vénember! Molly elesetten feküdt a fűben, egy kavics volt az orra előtt. Láttam, vérzik a szeme. Gyorsan a mamát kezdtem keresni, de ő evett, még csak észre sem vett. Nagy nehezen kihúztam Molly-t a fűről a gazdim lábaihoz, aki boldogan beszélgetett a szüleivel.
- Molly! Mi történt veled? - kiáltottak fel.
A gazdi apukája hamar hívta az állatorvost, de az anyukája olyan hitevesztett arccal nézett ránk, mintha azt hinné, Molly nem éli ezt túl. Az állatorvos némi pénz ellenében kijött hozzánk. Vizsgálgatta Molly-t, aztán szomorú szemekkel felállt. Ingatta a fejét, mire a gazdi sírva guggolt le hozzám.
- Sajnálom Mirci.... - felelt.
Az állatorvos azt magyarázta, hogy valami kibökte a szemét, vagy valaki megdobta. Gazdim mindjárt sejtette, hogy az állatutáló szomszéd áll a háttérben... Ekkor felkiáltott:
- Isten a tanúm rá, az életemre esküszöm, ezt megbosszulom! Nem ússza meg szárazon!
Helyeselve bólogattam. De utána szomorú miákolással ébresztgettem testvéremet, hátha. Semmi. A gazdi édesapja eltemette őt egy hozzá méltó helyen... Tudtam: Molly többet nem jön játszani, sem aludni, sem semmi..megtért a teremtőnél.

Köszönöm hogy elolvastátok, ha hiba van benne, bocsánat, még mindig sírok Molly után.

( 265 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2017. 05. 23. 17:59  
Részvétem! Sajnos vannak olyan emberek akik utálják az állatokat. Pedig őket nem lehet utálni! Szerintem.

  - megszűnt felhasználó - 2016. 08. 28. 16:26  
Őszinte részvétem.

Netszi
 
2016. 08. 05. 16:37  
Nagyon sajnálom, részvétem

  - megszűnt felhasználó - 2016. 08. 01. 10:24  
Köszönöm mindenkinek Legalább Mirci és a idei kistestvérei, Mira és Garfield itt vannak nekem. Őket már nem érheti baj, amíg én élek.
Mármint rosszul fogalmaztam: Mirci, idei kistestvérei [Ficli,Berci,Picúr], Mira és Garfield

  - megszűnt felhasználó - 2016. 07. 31. 17:08  
Őszínte rêszvêtem! Még mielőtt megszülettem, a tesómnak volt egy cicusa, akit megmérgeztek!

  - megszűnt felhasználó - 2016. 07. 31. 11:40  
Nagyon sajnálom szegényt! Tudom milyen rossz lehetett! Nekünk is volt egy csomó macskánck csak eütötte őket az autó! Sajnálom!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat