Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Rex Cryptae)

A párizsi Notre Dame - A történet folytatódik!
Megosztás: f

A párizsi Notre Dame - A történet folytatódik!

Tudniillik, hogy költőnk a legátus úr bevonulására írta tragédiáját, amit, mint az olvasó is tudja, vidáman befejezett késő délután. Június volt, az előadás pedig még meglehetősen távoli volt, sok munka állt még előtte, hogy misztériumát rendesen megrendezze, szereplőit felkészítse, felöltöztesse pompás jelmezekbe, illetve a díszlet megtervezése és megrendelése szintén egy külön feladat volt. Gringoire jól tudta, hogy addig is élni kell valamiből, így az utcán zsákmányolt pénzt gondosan rejtette kabátja egyik külső zsebébe.

A nagy parádézás után kecskéjével költőnk (zsebéről kezét soha le nem véve) indult a Csodák Udvarába. Tudta, kockázatos a pajtásaihoz menni tömött zsebbel, főleg mivel ezek ölni tudnának minden kincsért. De mit tehet az ember, ha arra felé lakik? Gringoire Esmeralda elvesztése után is abban a két szobás kis lakásban tengette életét, amelyben a cigánylánnyal 1482. január 6. napján együtt töltötte azt a különös nászéjszakát.

Ha az olvasó olvasta a történetet, bizonyára emlékszik, hogy azon az éjjelen, a világon semmi érdemleges sem esett. Emlékszik filozófusunk szenvedélyes udvarlására és a lány hirtelen tüzességére, fullánkjára, arra a kis késre, ami a vesztét is okozta. Csodálatos, mennyi mindenre emlékszik az olvasó!

Pierre Gringoire gyors léptekkel vágott át a zajos udvaron. Magában buzgón imádkozott, nehogy valamelyik zsivány leálljon vele tereferélni. Ám hiába akarat, ima, sietség, az ember nem kerülheti el, hogy legalább egy emberbe meg ne botoljon, főleg akkor, ha a Csodák Udvarán akar árnyként átsuhanni. Gringoire pedig szó szerint megbotlott valakiben, ahogy vágtatott át a tömegen. El is esett szerencsétlen, majd döbbenten terült el a földön.

- Azt a Húsvéti Atyaúristenit!- szakadt ki belőle, miközben tápászkodott fel- Minek csúszol a földön, te?! Hát nem látod, hogy sietek?!!- hangja, mint a villámcsapás, szíve, mint a nyúlé.
Szemöldökét összevonta, dübörgő szívét csillapítgatta, próbált tovább menni, de már nem lehetett.

- Hej, drága barátom!- karolta át oldalról egy foghíjas legény, rongyos ruhája csapzottan tapadt testéhez, egész testéből áradt az alkohol erjedt szaga.

- De rég láttalak…- itt Gringoire úgy tett, mintha hadarna, ugyanis elfelejtette a felbukkant jó barát nevét, a hangzavar és a társ részegsége pedig csak segítségére volt- Na, hogy tengeted napjaid te csibész?

De alighogy költőnk kérdését feltette az ismeretlen ismerős kábultan rogyott össze.

- Leráztam!- mondta magában az elégedett költő, de újabb cimborába botlott.

- Pierre Gringoire mester!- rikkantotta oda neki Lóvéország Clopint követő uralkodója.

- Áh…- újabb hümmögés, a filozófus aznap mindent elfelejtett nagy izgalmában- mondd csak, hogyan zajlik errefelé az élet?

- Nem hallasz a füledtől, te dalnok?! Épp egy kislányt hoztak akasztani. Na jó, nem kicsi ő, de fiatal. Annak pedig, hogy befogadjuk már túl nagy, ráadásul nem is nagyon akaródzott neki közelebb jönni, de ha be tette a lábát, hát nincs mese, na, ezt pont te tudod jól!

- Kislányt?- szörnyedt el a mester.

- Hát süket vagy te? Mondom, fiatal nő. Amolyan szerencsétlen fricska lehet, elég rongyos zöld ruhája van, bár szépnek szép, de nekem ugyan nem kell holmi feleségnek, pláne ha utál…

- Utál?

- Teljes szívéből. Leköpött mikor közel mentem hozzá!

- Hát polgár?

- Annak hiszem, bár elég neveletlen a ló rúgná meg.

- Hol van?- Gringoire, mint akit hideg vízzel öntöttek le, úgy kereste tágra nyílt pislogó szemekkel a hordozható bitót.

- Miért is érdekel?- vonta kérdőre Lóvéország dicső királya.

- Jajj, felség, hát náluk nem érvényes az, ami nálunk, férfiaknál? Hogy egy nő férjéül fogadhat ilyen esetben?

- Ne tedd itt nekem a szépet, te szélhámos! Mire kell neked a nő? A mi Esmeraldánkat is elvesztette csak ez az aranyozott kecske tesz téged boldoggá- ujjával Djalira mutogatott, hangja érdes volt, unta már a költő társaságát.

- Jajj, szegény fejemnek, nagy uram, királyom, add nekem a lányt, hadd fogadjam feleségemnek, hisz, ahogy Esmeralda megmentette az életemet, tartozom valakinek visszaadni ezt a szívességet, kérem, nagyuram, Lóvéország dicső fejedelme, hálám üldözni fog a sírig és még azon is túl, ha most nekem ítéled a lányt!

Mi tagadás, Gringoire-nak különös érzéke volt a talpnyaláshoz, bár nagyrészt nem meglágyította, inkább felbosszantotta hallgatóit, és azért kapta meg, amit akart, mert az ember fia néha bármit megtenne, hogy megszabaduljon egy átkozott szócséplőtől. Ez volt a filozófus rejtett tulajdonsága.

- Ne nyivákolj, kelj fel, te senkiházi, de iparkodj, mert már csak hajszál híja lehet, ha akasztás előtt érsz oda. Részemről, áldásom rátok, de ha őt is elveszíted, én magam tekerem ki azt a fehér bőrű nyakad, na kotródj! Elég a hajlongásból!

- Köszönöm, nagyúr!- kiáltotta a költő, immáron futás közben- De azért előbb meg kell látnom, valóban olyan szép-e, ahogy megálmodtam őt…

( 97 megtekintés )

Szólj hozzá:

V. Borbála 2016. 04. 16. 16:30  
Oké, oké (:

Vörcsy
 
2016. 04. 16. 15:35  
Folytit *-*

  - megszűnt felhasználó - 2016. 04. 16. 13:00  
Folyti *-*


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat