Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: ETUKAPETUKA)

Egy lány élete
Megosztás: f

Egy lány élete


Hát, annyiban azért különbözik, hogy nem Nyúlyorkban játszódik.



Már majdnem reggel öt óra volt. Egy kis kertes ház ablakán épp ekkor kezdtek besütni a nap első sugarai. Ez a ház egy folyóparti kisváros szélében állt már hosszú évek óta. Udvarán egy nagy kőrisfa volt, hatalmas lombja apró fészket rejtett. Fiatal tengelicek laktak benne. Valahol messzebb egy kakas köszöntötte a reggelt, és a ház udvaráról meg is kapta rá a választ. Mint mindig, ezen a reggelen is egy csapat veréb beszélte meg aznapi tennivalóit az alacsony, barna kerítésen. Ilyenkor még senki sem zavarhatja meg őket.
Kivéve egyvalakit: a szikkadt fűben egy cirmos macska hentergett dorombolva és élvezte az első napsugarakat. Amint megpillantotta a verébcsapatot, abbahagyta a hempergést és lassan felállt. Minden figyelmét a kerítésre, vagyis inkább a rajta ülő verebekre összpontosította. Lassú, nesztelen léptekkel kúszott feléjük, egyre közelebb. Már a rózsabokornál járt. Még közelebb osont. Elérkezett egészen a kerítés mellett álló birsalmafához. Megállt mellette, körmeit belemélyesztette a fa kérgébe és egy ügyes ugrással már fent is csüngött a vastag törzsön. Gyorsan felkúszott a lombba, most már innen figyelte a verebeket.
Aranysárga szemeivel épp a kövér hímet fixírozta, amikor legnagyobb bosszúságára hangosan kicsapódott a ház ajtaja - a verebek természetesen mind elrepültek - és kiesett rajta egy gyerek.
  – Aúú! – jajdult fel a lány – Hogy lehetek én ilyen szerencsétlen!?
A macska még tett egy reménytelen kísérletet a veréb elejtésére, de hiába: a lányhoz hasonlóan ő is a földön landolt. De mire amaz feltápászkodott már ő is talpon volt, és szaladt egyenesen gazdája felé.
– Cirmi! – mondta még mindig saját idétlenségén vigyorogva – Látom neked is jól kezdődött a napod…
A lány nem volt túl magas, hosszú, barna haja és ugyanilyen színű szeme volt. Szinte mindig fülig ért a szája. Azzal Lili - mert így hívták a lányt - visszarohant a házba. Gyorsan átsprintelt a rövid folyosón és meg sem állt egészen a konyháig. Ott édesanyja ült egy széken, kávét szürcsölgetve.
– Szia anya! – köszönt a még félig alvó nőnek – Adok Cirminek egy kis kaját!
– Jó reggelt Lili! Már fel is keltél?– ásította – Jól van, adjál csak.
Gyorsan kivette a szekrényből a macskakaját, és meg sem állt egyenesen a kinti etetőtálig.
– Cirmííí! Cicc, gyere! Kajaaa! – visította fülsértő hangon és megzörgette a tápos zsákot.
De ez a fülsértő hang Cirmi fülében édes muzsikaszóként csengett, rohant is mindjárt az oda.
Lili kibontotta a zacskót, majd egy jókora adagot öntött a tálkába. Vagyis öntött volna, ha a fele nem megy mellé.
– Hoppá! Bocs, Cirmi!
Azzal összekaparta a csinos kis kupacot a tál mellől, majd belegyömöszölte azt.
– Kész is van! – szusszantotta főhősnőnk – Egyél csak Cirmi!
Megsimogatta a türelmetlen jószágot, majd bement a házba. Az éhes macska nyomban neki is esett a lakomának, kiborítva az egészet…
Lili eközben a konyhában ült édesanyjával, aki nemsokára elindul dolgozni.
– Anya, kiengedhetem még suli előtt Szotyit?
– Jól van, de el ne felejtsd bezárni, mert szétszedi a házat, mire hazaérünk! – hagyta jóvá édesanyja.
– Oké, nem felejtem el!
Hogy ki is az a Szotyi? Hát a család nimfapapagája!
Lili eközben már ott is termett a kalitkájánál, amit a türelmetlen madár épp most akart szétrágni. Amint kinyílt a ketrec ajtaja, mintha csak egy szürke árnyék lenne, úgy tört ki börtönéből a szemrevaló madár. Hangosakat füttyentett és körberepülte az egész házat.
Végül, mikor már hangosan lihegett az esztelen csörtetéstől, annyira kimerült volt, megállapodott Lili szobájában a szekrény tetején. Amikor hősünk végre utolérte a száguldó madarat, hiába csalogatta, nem akart lejönni.
Persze nem ok nélkül: a lány néhány régebbi holmija volt papírdobozokba rakva a szekrény tetején, ami remek szórakozási lehetőség volt Szotyi számára. Amikor a dobozok szélét már teljesen cafrangosra rágta, Lili faképnél hagyta a szemtelen madarat, mert anyukája épp akkor indult el dolgozni.
– Szia Lili, el ne felejtsd Szotyit!
– Rendben, szia anya!
Azzal anyukája felült a biciklire, és elindult dolgozni.
Ekkor már majdnem hat óra volt.
– Hát, egyedül maradtam…– gondolta Lili – Jobb lesz, ha elkezdek készülődni, mert úgysem tudnék most mit csinálni!
Megfésülte hosszú, sötétbarna haját és copfba kötötte, mint mindig. Fél hétre el is készült és visszament a szobájába, mert még rengeteg ideje volt.
– Semmi kedvem sincs iskolába menni! De hát egy ilyen szép júniusi napon mégis kinek van? Mindegy, ez már úgyis az utolsó előtti nap, ilyenkor már nem is nagyon tanulunk. Kivéve a matek… Klára néni még az utolsó napokban is képes temérdek leckét feladni! Még jó, hogy tegnap megcsináltam mindet. De hol van Szotyi?
Ahogy ezt így szépen végiggondolta megpillantotta az ágyán az eltűnt madarat. Valamin nagyon dolgozott. Méghozzá a matekfüzetén! Már az egyenletek felét összecsócsálta, mire Lili elzavarta onnan. 
– De jó! – bosszankodott – Már csak ez hiányzott! Kellett nekem ennyire unatkoznom…
Visszarakta kalitkájába a kártékony madarat, majd nekiállt újrakörmölni az egészet. Szerencséjére a fele ép maradt, így nem kellett az egészet újraírnia. Fél óra múlva kész lett vele.
Miután elpakolt a táskájába kiment, kihozta a biciklijét a kapuhoz. És gyorsan megnézte még Szotyit és Cirmit.
– Császtok! – óbégatott még be utoljára nekik a kapun, majd felpattant a drótszamárra és tekert egyenesen a suli felé.
A nap ekkor már egészen felkúszott az égre, a hosszú, kacskaringós utca fényben úszott. Lili nagyon szerette az ilyen szép, tiszta reggeli órákat.
Nemsokára megérkezett az iskolához. Itt már lassabban tekert, nem akart karambolozni azzal a nagy és ronda, fekete kerítéssel. Cseppet sem volt hívogató számára, mégis áttolta biciklijét a szűk kapun. Lezárta a kerékpárt, majd bement a nagy, fehérre meszelt épületbe.
A kapuban már rögtön a két undok ügyeletes fogadta. A lány legalább egy fejjel magasabb volt (fiú)társánál.
– Mehetsz. – mondta minden bevezetés nélkül az unszimpatikus fiú.
– Igyekezz, mert felírunk! – tette hozzá a lány.
– Amúgy sziasztok… – felelte Lili, de aztán inkább gyorsan olajra lépett, nem akart ujjat húzni a nyolcadikosokkal.
Felvonszolta magát a lépcsőn, egészen az első emeletig. Az első órájuk osztályfőnöki volt, ebben a tanévben az utolsó. Majd belépett a tizenkettes terembe:
– Sziasztok! – köszönt a népnek. Az osztály szokásához híven nem köszönt neki.



Folytatandó.



Esetleg ha a következőhöz van valamilyen képötleted, szívesen fogadom, mert ez tényleg nagyon gagyi. Előre is köszönöm!

( 448 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2014. 12. 07. 10:04  
kormila helyesen illesz be képet és ne csak képet!

kormila
 
2014. 07. 26. 9:06  

kormila
 
2014. 07. 26. 9:05  
a kép nem is illik hozzá a new york-ot így kell írni nem nyúlyork és helyes írási hibák

  - megszűnt felhasználó - 2014. 07. 25. 16:23  


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat