Újság >> Történetek / Sorozatok

Cirmike titkos élete
Megosztás: f

Cirmike titkos élete

                                      100. rész - Egy új kezdet

- Bevetem a végső ütőkártyámat.
  Cirmi megszeppent ellenfele utolsó mondatán. A homonkulusz teste elkezdett darabokra hullani, mint egy papír, mikor darabokra tépjük. A folyamat végén egy kis fekete lény maradt helyette, ami gúnyosan mosolygott a macskára.
- Vége!!! - ordította, majd az felrobbant.
[...] Hatalmas füst borította az utcát. Még a Napot sem lehetett látni, oly hatalmas volt a füstfelhő. Cirmi nem bújt elő a sötétségből, pedig reménnyel teli szempárok kutatták őt az utca végéről. Nem tudtak mit tenni, hát vártak. [...] Kis időn belül Zsömi érkezett haza, ám ez a bonyodalom fogadta. Rögtön elmondták neki a szemtanúk, hogy mi történt.
- A francba! - kiáltotta az ezredes, majd berohant a füstfelhőbe.


A gyermekkor nem egy bizonyos korig tart, amely után a gyermek felhagy a gyermeki dolgokkal. A gyermekkor az a királyság, ahol senki se hal meg.

  A vizsgálótól hatalmas falak választották el a várótermet. Abban fehér, műanyag székek voltak. A fal kék színű volt. A hangulat komor, és csöndes volt. Az ajtó felett egy lámpácska világított pirosan, ez azt jelentette, hogy most tilos bemenni. A folyosón hordágyak zaja, cipők kopogása hallatszott.
  Zsömi éppen egy kávéautómatába nyomott egy CicaCentet, majd egy műanyag pohárba folyni kezdett a kávé. A cica a falnak dőlve várakozott. A váróteremben Gyémánt lefagyva ült. Ijedt tekintete, ide - oda járkált, de legtöbb figyelmét az ajtóra vetette, melyen belül Cirmi, és orvosok voltak. Akkor Folti, Kékecske, Domi, Zizi, Laura és Hilery jelentek meg a váróteremben, majd kíváncsian, még is ijedten lépegettek be csöndesen.
- Köszi, hogy eljöttetek - villantott rájuk egy halvány mosolyt Zsömi.
- Ugyan, ez... - kezdte Kékecske, de Laura félbeszakította.
- Mi van Cirmivel, hmm?
- Ha tudnám, azzal kezdtem volna.
- Hol vannak a kicsik? - kérdezte Zizi.
- Julie vigyáz rájuk otthon. Úgy tudják, hogy Cirminek egy ismerőséhez kellett elmennie - jelentette ki Gyémánt egyfolytában a falat nézve.
- Érdekes lesz, hogyha napokig az ismerősénél van - mondta Domi, mire már nem érkezett reakció.
  Zizi idegesen repkedett körbe-körbe, Folti maga elé meredve a gondolataiba merült, Kékecske a padlót figyelte, Domi és Laura pedig a vizsgálóteremre meredt. Zsömi az egész napos papírmunkája okozta fáradságát a kávéval próbálta oldani, de az aggodalmán nem segített semmi. Hilery mellette állt, és vigasztalóan fogta a mancsát. Így várakoztak, már-már egyre türelmetlenebbül, mikor kinyílt az ajtó, és egy orvos lépett ki rajta.
- Mi van Cirmivel? - kérdezték a legtöbben kórusban.
- A robbanás olyan erővel lökte neki egy kocsinak, hogy eltört a keze és két bordája is megrepedt, de a sérülései nem halálosak. Jelenleg alszik, de pár hét is fölépül - darálta le az orvos a jegyzeteit lapozgatva. A teremben várakozók szívéről hatalmas kő esett le. Mind kifújták a beléjük szorult levegőt, hogy ennyivel megúszta Cirmi.

Három héttel később.

- Köszönök mindent! - mosolygott Cirmi az orvosára, aki éppen a volt gipszét rakta félre.
- Ugyan, ez a hivatásom. Örülök, hogy felépült - biccentett a doki.
- Viszontlátásra! - intett Cirmi, ám belül tudta, hogy egy ideig nem akarja viszont látni orvosát.
  Mikor kilépett a terem ajtaján, kiscicái futottak oda hozzá és ölelték át szorosan.
- Már nem fáj a kezed? - kérdezte Mazsi felnézve anyjára.
- Nem fáj - mosolyodott el Cirmi, majd megsimogatta mindkettejük fejét.
  Az ajtóban Julie, Zsömi és Gyémánt vártak rájuk, ők is adtak neki egy-egy ölelést. Hazafelé Szimba bejelentette anyjának, hogy sokáig volt az ismerősénél, mire mindenki hangosan felnevetett, így jól telt a hazaút.
- Na, csak megérkeztünk. Látjátok, hogy nem olyan hosszú ez az út? - kérdezte Cirmi a kicsiktől.
- De! - kiáltották egyszerre.
- Majd megeddződtök. Lesz mit tanulnotok.
- Az biztos - nevetett Zsömi.
  Miután beléptek a ház előszobájába (ami felől a nappali nyílik), hatalmas meglepetés fogadta Cirmit. Barátai ugrottak elő, "meglepetés!" szót kiáltva.
- Boldog Születésnapot! - mosolygott Julie Cirmire. - Most már hivatalosan te is fölnőttél.
  Hangulatosan telt a délután. Cirmi, Zsömi, Julie, Gyémánt, Kékecske, Domi, Laura, Folti, Hilery és Zizi jót beszélgettek, miközben a kiscicák játszottak. A szülinapos ajándékokban részesült, aztán megebédeltek és mind együtt játszottak kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt való játékokat.
- Köszönöm, hogy itt voltatok. Nagyon jól éreztem magam - mosolygott Cirmi, majd sorban megölelte barátait, utoljára Foltit hagyva. - Hé, te... beszélhetnénk négyszemközt? - Foltos bólintott, majd félrehúzódtak az udvaron. - Eddig nem volt alkalmam bocsánatot kérni a... azért, hogy... tudod, a kiscicák.
- Miért kellene bocsánatot kérned? Elvégre nem is voltunk együtt.
- Tudom, de gondolom rosszul esett neked...
- Nem számít. A lényeg, hogy ilyen szép utódaid vannak. Van egy tippem, hogy honnan örökölték a külsejüket - nevetett Folti.
- Idióta, most kellett volna benyomnod valami csajozós dumát!
- M-most miért?!
- Még mindig nem esik le, hogy mire akarok kilyukadni? - kérdezte unottságot színlelve Cirmi, mire a fiú szemei elkerekedtek. - ... Én is szeretlek.
  Folti huncut, elégedett mosolyt villantott a lányra, majd megcsókolta őt. Így búcsúztak el egymástól, remélve, hogy mihamarabb találkoznak.

Másnap.

  Nagyjából tíz óra lehetett; Cirmi épp a hozzájuk legközelebb eső boltban vásárolt be otthonra. Ha már "hivatalosan felnőtt", gonodolta elkezd olyan mértékű segítségét nyújtani édesanyjának, mint Gyémánt. Elvégre ő is egyre idősebb. Éppen egy doboz tejet rakott be a kosarába, mikor a boltban szóló rádióból a következő szavakra lett figyelmes:
  “Kiraboltak egy bankot a főút mellett. A tettes éppen a főutcán menekül. Az arra haladók-
  Cirmi meg sem várta a hír végét, már sietett az említett helyszín felé. Miközben rohant el is mosolyodott, a fejében elröppenő gondolatsoron: 
„Attól, hogy az ellenséget legyőztük és minden jó, az élet nem áll meg. Ez az én hivatásom. Ez az én életem. Ez az én utam.”


Az élet nagy pillanatait nem feltétlen megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen csak megtörténnek. Nem azt mondom, hogy nem irányíthatjuk a saját életünket... Kezünkben az irányítás. Legyen is! De ne feledjük, hogy bármikor megeshet, hogy kilépünk otthonról, és az egész életünk megváltozik. Az univerzumnak terve van velünk. De ez a terv folyton változik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát és elered az eső. Ijesztő lehet, de csodálatos is. Folyamatosan dolgoznak a gépezet fogaskerekei, hogy te végül pontosan akkor, pontosan ott legyél, ahol lenned kell. Jó helyen, jó időben.

( 738 megtekintés )

Szólj hozzá:

ßełłä *-* 2015. 12. 30. 18:54  
Imádtam!

  - megszűnt felhasználó - 2015. 12. 28. 12:45  
Nagyon tetszett ez a sorozat és erre a törire örökre emlékezni fogok! A regény tele volt izgalmakkal és érzelmekkel. Szívhezszoló volt!



UI.: pár Homunkulusz át állhatott volna a jókhoz. Pl.: Buja, Irigy meg még pár. De nekem tetszett ez a sorozat!

  - megszűnt felhasználó - 2015. 11. 28. 15:30  
cool

  - megszűnt felhasználó - 2014. 12. 08. 17:39  
Hát ez fantasztikus volt. Ilyen jót még nem olvastam.

xénus
 
2014. 05. 21. 21:34  
azt hiszem,hogy én  most elmegyek sírni...Olyan jó történet volt...Erre vége :c A 3. történetre kíváncsi vagyok ^^ Csak ne olyan sok idő alatt írd meg,mint az utolsó két rész mert...öö...mindegy,a lényeg,hogy ez a rész is csodás volt *w* Folyamatosan beleéltem magam..Csak kezdem magam,azaz Picúrt hiányolni xD  Na mindgy,várom a folytatást :33

14adrien 2014. 05. 08. 21:43  
Örülök, hogy befejezted, de egyben szomorú is vagyok miatta. Imádtam a töridet, tehetséges vagy! Boldog lennék, ha egy harmadik törit is írnál Zsömiékről, de te látod, hogy, hogy gondolod. Ez a rész is fantasztikus lett akár csak a többi.

Łaura
 
2014. 05. 08. 21:01  
Ez-ez-ez nagyon jó volt!!! Kéretik folytatni. *w* Nem találok rá szavakat. Tehetséges vagy, és amennyit fejlődtél a Zsömike titkos élete legelső részének megírása óta, amit az alatt a röpke 3 év alatt mutattál, az nemhogy pusztán figyelemre és említésre, de irigylésre méltó is. A történetet már a kezdetektől fogva szerettem, ez az érzés pedig nem lankad mai napig. Talán éppen ezért akarom most, hogy önző kérésemnek mindenképpen tegyél eleget, ami a harmadik évadot takarná magában. S bár fájó szívvel teszem ezt, de mindenképpen szeretném, hogy az enyém legyen, már csak azoknak az időknek az emlékére és tiszteletére is:
Last first comment, oh yeah!
Boku wa kore wo eien ni aishiteiru!
Egy utolsó kérés: ez legyen az első, de sose az utolsó, hogy ezt írtam neked. :3 Zsömi és a társasága örökké a szívemben él majd. ♥


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat