Újság >> Történetek / Sorozatok

Gyász
Megosztás: f

Gyász

      A padon ültem. Sütött a nap. A sok síron rengeteg gyertya, és virág volt elhelyezve. Az illatok is pompásak voltak.
      Felkeltem a padról, majd Daniel Huans sírkövéhez vánszorogtam. Ott sokkal kevesebb virág volt, mint a többinél. A családom úgy tartja, nem érdemes őt meglátogatni. Halottak napján, én voltam az egyedüli, aki vette a fáradtságot, és hozott neki egy koszorút, és pár szál rózsát.
Megigazítottam a virágokat, majd letérdeltem. Én voltam az egyetlen élő, lélegző ember, aki aznap a temetőben volt. Húsvét napján általában mindenki a családjával van, és ünnepli Jézus Krisztus feltámadását. Kerek egy éve halt meg a nagybátyám, mindig vele ünnepeltük a húsvétot, és vele próbáltuk túlélni a nagyböjt napjait. Nem volt kedvem nélküle menni a templomba.
Anyám megvet, mert képes vagyok a templom helyett a temetőbe menni. Hogy mi a baja a nagybátyámmal? Egyszerű; Sosem volt olyan vallásos, mint a szüleim, így ki lett tagadva a családból. Azt mondták, aki nem tiszteli Atyánkat, az nem érdemli meg az életet. És mikor pedig meghalt, persze, mindenki azt hitte, ez Isten csapása.
A halála még mindig megvisel. Ő volt az egyetlen ember, akivel órákat is tudtunk beszélni. Hiába van sok testvére, ha mindegyiket egyetlen dolog érdekli: Mikor megyünk a templomba? Ő megkérdezett, hogy mi volt az iskolában, hogy vannak - e barátaim, hogy tetszik - e valamelyik fiú... Anyám soha nem kérdezett volna tőlem ilyet. Mindig azt mondta, hogy először a házasság, aztán az első csók, és így tovább...
De térjünk hát a lényegre: A nagybátyámat tíz éves koromban ismerhettem meg. A szüleim mindig ellenezték, hogy találkozzak vele, engem viszont egyre jobban érdekelni kezdett ez az idegen. Apám nem tudott ellenállni, megengedte, hogy iskola után ő vigyen haza. Furcsa volt, amikor először megkérdezte, hogy mi jó történt az iskolában. Ebből kifolyólag egyre bátrabb lettem. Megtanított arra, hogy ne féljek senkitől. A szüleim is észrevették a változást. Egyre többet akartam vele találkozni. Elértem, hogy nyáron együtt tölthessünk pár délutánt, de amikor templomba kellett menni, sosem találkozhattam vele. Anyámék féltek, hogy rossz hatással van rám, így előbb vagy utóbb fellázadok Isten ellen.
És ez így ment rengeteg ideig... De aztán a nagybátyám elvált a feleségétől, így egyre többet járt kocsmázni. A szüleim végleg eltiltottak tőle. Nem tűrték az ilyen embereket. Az egyik este ment haza a kocsmából. Részegen vezetett. Aztán jött egy autó... Összeütköztek. A másik autó tulajdonosa súlyosan megsérült, a nagybátyám viszont sajnos nem úszta meg ennyivel. Meghalt.
      Az egész napomat a temetőben töltöttem.


Igen, tudom, nagyon - nagyon rövid... Még egy vallásos novellám.: D Építőkritikákat!

( 555 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2014. 10. 26. 10:42  
Tehetséges író vagy!Folytasd!

vanessa malow 2014. 05. 19. 14:25  
Nagyon jô lett bár irhatnál más tèmában is.

Foltimoki
 
2014. 03. 25. 21:34  
Szerintem is írhatnál más témákban is, akár pozitív, akár negatív hatású novellákat (én mondjuk a vidámakat jobban szeretem), mert megvan hozzá a tehetséged. Nagyon jól fogalmazol. (:

  - megszűnt felhasználó - 2014. 03. 23. 18:47  
Köszönöm szépen, mindenkinek.^^
RiRichiyo, Ez az első ilyen történetem... Vagyis, amit még tegnap beküldtem, az is buzgó vallásos, csak teljesen más, mint  ez... Abban annyi van, hogy a lány sokat imádkozik... De megpróbálom megfogadni a tanácsodat.( :

RiRichiyo 2014. 03. 23. 18:40  
Szépen fogalmazol! De adnék egy tanácsot (megfogadod vagy sem rajtad múlik), hagyj fel azzal, hogy a mélyen vallásos embereket negatív szereplőként tünteted fel, sok jövőbeli vitától kímél meg. Másrészt az ilyesmivel könnyű valakit akaratlanul is megsérteni. Tehetséges vagy, de léteznek ennél sokkal érdekesebb kiaknázatlan területek.

  - megszűnt felhasználó - 2014. 03. 23. 18:34  
Te ilyen vallásos vagy? ouo
Amúgy nagyon jó lett *---*

jfreka 2014. 03. 23. 17:47  
Szerintem jó lett.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat