Újság >> Történetek / Sorozatok

Az idő múlik - 140.rész
Megosztás: f

Az idő múlik - 140.rész

A beszélgetést követő napon a fiatalabbik fiú azt is elújságolta, hogy a téli szünet utolsó napján indul vissza japánba. Akkor még 72 óra volt hátra az ittlétéből. De most, ahogy ebben a nagy, fekete színű autóban ülök és várom hogy kiérjünk a reptérre, valahogy minden erőm a semmibe veszett. Talán sosem beszélünk többet. Talán sosem látom vagy hallom a hangját. Talán talál magának másik barátnőt, ami őszintén szólva nem zavar, örülök ha boldog. Viszont akkor is azt szeretném ha maradna. Chh... milyen önző vagyok.
- Minden rendben? - fordult felém Arata aggodalmasan, mire Akise gyilkos pillantásokat vetett felé a visszapillantó tükörből.
- Igen. Csak kicsit ideges vagyok. - súgtam a fülébe, hogy a két fiú ne hallja. Arata-t csak azért hoztam magammal, mert nem akartam egyedül maradni amíg Akise teljesen kikíséri. Én azt terveztem hogy a bejáratnál maradok és megvárom a fehér hajút, oldalamon a szőkeséggel. Ezek után már nem szóltunk egymáshoz, az egész kocsiban feszült volt a légkör. Akise és Arata közt vibrált a levegő, körülöttem negatív aura lebegett, Ryuu-t pedig lefoglalta a vezetés így nem szólt egyikünkhöz sem. Hamarosan, úgy tíz perc elteltével már megérkeztünk a reptérre. Sietve kiszálltunk a járgányból és bementünk a fűtött épületbe.
- Biztos nem jössz? - nézett le rám az albínó fiúcska miközben átkarolta a derekamat. Fejemet lehajtva álltam előtte, de mikor válaszoltam ismét a szemeibe néztem.
- Igen. Csak szenvednék. - mosolyodtam el szomorúan. Akise egy csókkal elköszönt, majd Ryuu után sietett. Nem búcsúztam el tőle. Azt már megtettem tegnap, nincs szükségem arra hogy megint sírjak. De... hogy Arata itt van mellettem talán nem fáj annyira...
- Jól érzed magad? - kérdezte a kék szemű miután meglátta az arcomon megjelenő könnycseppet és bánatot. Idegesen, mégis mosolyogva megráztam a fejemet, majd hirtelen elrohantam. Utam oda vezetett, ahová három évvel ezelőtt is. Arra a helyre ahol először sírtam Ryuu távozása miatt és először találkoztam az albínó fiúcskával. Nem tudom mennyit sírhattam, de mikor feleszméltem a gyerekkori barátom, azaz Arata állt előttem. Kicsit még ácsorgott, de végül lehuppant mellém a földre.
- Emlékszel még Azusa-ra? - kérdezte vigyorogva. Értetlenül néztem rá és bólintottam.
- Igen. Mi van vele? - szaladt fel a szemöldököm. A könnyeim elálltak, már sokkal inkább a szóba hozott cicusra koncentráltam.
- Fel sem tűnt hogy eltűnt? - lepődött meg. Ijedten néztem rá és próbáltam megőrizni azt a csöppnyi nyugodtságom, ami megmaradt.
- Nem. Mi van ha baja esett? - ragadtam meg a srác két vállát és kezdtem el rázni. Óvatosan a kézfejeimre tette az övét is lehámozta magáról az ujjaimat.
- Nincs semmi baja. Nálam van és egészséges. - kuncogott, mire lekevertem neki egyet.
- Annyira buta vagy! - rivalltam rá. - Egyébként nem akarod visszaadni? - kérdeztem.
- Miért? Nem is törődsz vele... - játszotta a durcást, mert megütöttem.
- Ryuu-ra emlékeztet. A fekete bundája miatt. Kérlek! - néztem rá kérlelően.
- Jó. De csak akkor, ha mindennap átmehetek játszani vele. - szabott egy szabályt.
- Akise megfog ölni! - nevettem kínosan.
- Dehogyis! Tudod... most van egy lány akit nagyon szeretek... - mondta kicsit elpirulva.
- Igen? És ki az? - hökkentem meg, de arcomon ott volt a mosoly.
- A neve Mia. Szomszédok vagyunk... - vakargatta a tarkóját. - Nagyon csinos és kedves. Bár párszor akkora nyakleveseket szokott adni! - motyogta. - De nem bánom. Ha ő üt meg, akkor kicsit se... - nézett rám boldogan.
- Oh... Szóval te egy mazochista vagy? - kérdeztem furcsán kémlelve a fiút.
- Nem! Félre érted! - tagadta.
- Akkor csak szimplán nem bánod ha "Mia" üt meg? - nevettem fel, mire aprót bólintott. Nos így telt el az a nap mikor Ryuu távozott. Eleinte sírósan és stresszesen, de végül hála Arata-nak tudtam nevetni. Talán a feketeség is talál magának egy barátnőt akit tud szeretni és Ő is boldog lesz. Úgy ahogy Arata, a bátyja és én is...

Sziasztok! Ez volt az utolsó normális rész. Már csak egy epilógus lesz, amiben leírom mik történtek az ezt követő hónapokban. Senki ne haragudjon, főleg a Ryuu-pártiak. :$ Remélem tetszett ez a történet és nem bánjátok annyira hogy vége... :c Őszintén szólva én egyrészt örülök, mert végre koncentrálhatok a másik sztorimra, de másrészt bánkódom mert szerettem írni az "Idő múlik" - ot. ~ Köszi hogy elolvastad!

( 483 megtekintés )

Szólj hozzá:

ercseszke 2013. 10. 26. 12:06  
Nem egyáltalán nem haragszanak a többiek hogy ez az utolsó rész. És én.. én egyszerre vagyok szomorú és dühös..
Várom az epilógust..

  - megszűnt felhasználó - 2013. 10. 26. 10:10  
Utolsó rész... Utolsó rész... Utolsó rész... Oké, lenyugodtam xD

Nagyon jó lett, tökéletes befejezés... Persze kár, hogy Ryuu elment, de jó, hogy Arata visszatért a történetbe. Tudtam, hogy van köze Azusához. De szerencsére nem ölte meg - Ha megölte volna, felakasztottam volna a legközelebbi fára xD
Nem baj, hogy vége, mert a másik törid sokkal jobban tetszik (Nekem legalábbis ^.^) És nagyon várom az epilógust!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat