Újság >> Történetek / Sorozatok

Diabolik Lovers - 33.
Megosztás: f

Diabolik Lovers - 33.

Az előző fejezetből:Miután Shuu "kiszedte" belőlem, hogy tényleg tudom-e, lassan próbáltam felállni. Egy kis lábmunka után, amit még ülve végeztem el, de miután megpróbáltam ténylegesen talpra állni, azonnal összecsuklottam. 3.tünetként a láz mutatkozott meg rajtam, amitől már tényleg elment minden erőm. Shuu úgy kapott fel, és vitt haza. Egy szörnyű álom lett úrrá rajtam, így miután felébredtem, a szívem és a légzésem az egekbe szökött. Már nem indult jó napnak, de Laito reggeli incselkedése/perverzsége mégsem hagyott...

[...]Persze a "kis" perverz nem elégszik meg ennyivel...Miután majdnem tényleg kirobbantam a reggeli fáradság dühe alól, kiegyenesedtem, és hátranéztem:
-Sa-sajnálom. Már foglalt vagyok...-remegett meg a hangom. Ez azért nem meglepő. Éppen egy perverz, szadista vámpír akar "visszakísérni az ágyba"...[Ebből már nem sülhet ki semmi jó...]-agyaltam, miközben Laito még mindig nem volt hajlandó elengedni, nekem meg nem volt erőm, hogy ellökjem, tehát inkább már hagytam magam, amíg nem csinál semmi furcsát.
-Ugyan már ne légy ilyen merev.-csúsztatta kezét egy kissé felsőm alá.-És mégis ki az? Ki az, akié vagy? Én biztosan gyengédebb leszek.-suttogta fülembe szavait, és fejét lentebb emelte. Nyelve érdesen érte a nyakamat, vágyakozóan, de mégsem ugrott nekem azonnal, inkább visszafojtotta vágyódását. Eközben már összeszedtem magam, és mikor fogai egy kissé hozzáértek bőrömhöz, végleg ellöktem magam mellől. Kivételesen sikerült megállnom, habár lábaim még mindig remegtek. Nyakamat megfogtam, úgymond védtem, a további kis tervei elől. Ekkor hirtelen Ayato tűnt fel előttem:
-Hagyd őt békén! Ő az enyém!-állt orrom előtt védelmezően, szúrós szemmel nézve testvérére. Laito kuncogott, de ő sem fejezte be ennyivel:
-Jól van...-vigyorgott.-De nem adom fel.-nyalta meg ajkai szélét. Eközben el is tűnt, mire Ayato felém fordult, és megölel.
-Hál' Istennek, nem tett veled semmit.-támasztotta ki fejemet bal kezével, másikkal pedig a derekamat, nehogy megint összeessek. Egyre szorosabban szorított hideg testéhez, mire kissé felnyöszörögtem:
-Áh, légszíves....engedj el...nem kapok...levegőt...-tagoltam elfojtva a szavakat, de rám se hederített.
-Ilyet....soha ne csinálj...-csuklott el a hangja a nagy szobában. Egy kissé meglepett, de a helyett, hogy próbáltam volna ellökni magamtól, most kezeimet a hátára raktam:
-Megígérem. Elvégre ÉN csak a TIED vagyok...-mosolyogtam. Már nem szorított olyan erősen, rám akart nézni, de nem engedtem, hogy szabaduljon:
-Kérlek...Ne menj...-fontam még jobban karjaim közé....

Kon'nichiwa! Bocsánat, hogy ilyen extrém-picike részt hoztam, de egyszerűen nem jött az ihlet T^T ennek a résznek  is zuhanyzás közben jutottak eszembe az eseményei, és nem akartalak már váratni benneteket, így inkább megírtam >< Remélem nem gond ^^" Jut eszembe, kijött a Diabolik Lovers 2.részének Magyar Felirata, ezt kommentbe várjátok tőlem ^^ Remélem tetszett ez a rész is, habár terjedelmileg nem nagyon vagyok megelégedve a teljesítményemmel...T^T Köszönöm az Olvasását!~

( 696 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2013. 09. 28. 20:23  
igenis ^^ :3 nagyon örülök, hogy írtál, mivel a Silent Princess óta az egyik kedvenc íróm vagy ^^ mondjuk ha én visszaolvasnám a történeteteket akkor nem így vélekednék róla xD az elejét nem szeretem, valahogy olyan ratyinak tűnik a fogalmazásom xD már beküldtem a következő fejezetet, remélem az is tetszeni fog xD és igyekszem, hogy Raito-t akkor minél többször szerepeltessem :3 köszönöm, hogy jó véleménnyel vagy a kis történetemről~ ^^ másrészt Yui-val kapcsolatosan igazad van xD ezen már én elgondolkodtam >< menekülget, sikítozik, kéreget és már övé a menet xD 

Trefi 2013. 09. 28. 16:07  
eddig nem olvastam a történetet, de mióta belebolondultam az animébe, visszaolvastam a részeket. csodálatos, mit kihoztál belőle, nagyon nagy high5 és minden elismerés! történetesen még egyet is értek veled, utálom a gyenge főszereplőket, pláne a Diabolik Loversben, hisz Yui gyakorlatilag csak sikítozik, és a lábai előtt hever mind a hat fiú. ha én a helyében lennék...nagyon ügyes vagy, folytasd, és ne spórolj Raito megszólalásaival! (;

Fufu-chan 2013. 09. 28. 8:53  
Húú, köszi hogy mindig behozod a történetedet, ami nagyon izgalmas, csak így tovább! :3 És a magyar feliratos részeket is imádom, bár addig várnom kell, mert az angol feliratost csak nézni tudom, megy egy pár szó van, amit nem értek, mert pocsék vagyok angolból xD De várom a törid folytatását és a videókat is ^^

  - megszűnt felhasználó - 2013. 09. 27. 22:07  
nincs mit, és én köszönöm a bátorító kommenteket ^^ igyekszem, hogy a következő tényleg hosszabb legyen, és lavina méretű ihletem támadjon :'D
meg majd hozom továbbra is a híreket ^^

Tündikécske 2013. 09. 27. 21:41  
Magyar felirat, de jóóó! *.* Második megnézés után most még inkább pörgök Ayato miatt, ami elég problémás tekintve, hogy meg vagyok fázva és alig állok a lábamon. >< Ilyenkor inkább sikítozni szoktam, ami érdekes helyzeteket eredményez... Na, mindegy, ez a rész amúgy nagyon tetszett, eddig úgy hiányoltam Laito perverz megjegyzéseit és megnyilvánulásait, és végre kaptam. Plusz aranyos Ayato-pillanatot is. Folytasd, és lavina méretű ihletet kívánok ehhez. xD

b.v.m.
 
2013. 09. 27. 19:45  
Kösziii! Meg is nézem!:3 És folytasd!(:

  - megszűnt felhasználó - 2013. 09. 27. 15:02  
Nagyon jó lett, és én is megnézem azt a videót. Folytasd! :3

Rimaa<3 2013. 09. 27. 14:11  
Jíhiii!Azonnalnézem!A rész pedig csúcs lett!

  - megszűnt felhasználó - 2013. 09. 26. 20:56  
igenis ^^ :3 itt is van: Diabolik Lovers 2.rész [Magyar felirat] -Köszönjük a SuirenchanSub-nak ^^

Fufu-chan 2013. 09. 26. 20:54  
Kérem a magyar feliratos Diabolik Lovers-t ^^ És imádom a sorozatodat is, folyti (:


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat