Újság >> Történetek / Sorozatok

Az idő múlik - 104.rész
Megosztás: f

Az idő múlik - 104.rész

Három nap telt veszekedéssel, fogadásokkal és az egyesség megszervezésével miszerint minden hétfőn, szerdán, pénteken és fél vasárnap Ryuu-val, valamint minden kedden, csütörtökön, szombaton és fél vasárnap Akise-vel kell lennem. Eleinte nem nagyon akartam belemenni, de így visszagondolva azt hiszem jó döntés volt elfogadni. Őszintén szólva boldog vagyok hogy ismét kettesben lehetek a feketeséggel, így megbeszélhetjük a dolgokat.
- Csak nem fázol? - vont közelebb magához, amint észrevette enyhe didergésemet.
- Egy parányit. - motyogtam mosolyogva, miközben szemeimmel a havas utat pásztáztam.
- Akkor gyere közelebb, majd én felmelegítelek! - dugta kesztyűs kezemet a zsebébe.
- E-erre semmi szükség! - rántottam ki fázó mancsomat a meleg nyújtó kabátzsebből.
- De! Senkinek sem jönne jól, ha megfáznál! - nézett rám aggodalmasan. Míg én elvesztem kék tekintetében, Ő kihasználta az alkalmat és átfagyott kézfejemet ismét melegbe helyezte. Szótlanul sétáltunk egymás mellett, lehajtott fejjel és hevesen dobogó szívvel. Annyira régen volt már, hogy kettesben sétálgattunk. És ha nem akarok hazudni, azt kell mondjam hiányoznak az idők, mikor összebújva aludtam vele. Akise-vel sosem mertem közvetlen lenni, mivel sokszor próbált lefektetni. Néha féltem, hogy vajon tényleg történni fog-e valami...
- Nagyon csendes vagy. Régebben többe beszéltél! - állapította meg a mellettem sétáló fiú.
- Igazad van. Tudod mostanában sokat gondolkozok. Főleg azóta, mióta Akise elhagyott egy kis időre... - sepertem ki egy tincset az arcomból, majd tekintetemmel Ryuu arcát kezdtem hosszasan kémlelni. Egy darabig nem szólt semmit, de végül csak kibökte amit akart.
- Mellettem sosem kéne ilyen miatt aggódnod. Mindig veled lennék Picur! - simogatta meg az arcomat óvatosan. Elmosolyodtam és megragadtam az ujjait.
- Tudom! Viszont jelen pillanatban úgy érzem, hogy Akise az akit jobban szeretek. És azt is tudom, hogy ez neked mennyire fájhat... - néztem félre, majd ismét a feketeségre.
- Emiatt ne aggódj! Még ha fáj is, muszáj lesz elviselnem a boldogságod érdekében. És ha te boldog vagy, akkor én is! - ölelt magához amennyire szorosan csak tudott.
- Biztos? - próbáltam megőrizni hangom tisztaságát. Ha most dadogok, akkor aggódni fog.
- Igen. Szeretném ha a szívedre hallgatnál ha eljön a nap, mikor választasz! - érintette meg az orrom hegyét, mely piros és hűvös is volt.
- Tisztában vagy vele hogy szeretlek? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Igen, de amíg a bátyám jobban szereted, addig én harcolni fogok a szívedért! - bökte meg a mellkasomat. Amolyan 'aranyos, értetlen' fejet vágtam, mire halkan felnevetett. Értetlen képpel indultam utána, mivel időközben lassan ismét elkezdett előre haladni.
- Most min nevetsz? - vágtam durcás arckifejezést.
- Rajtad Picur! Mert nagyon aranyos vagy. - nézett le rám, majd mint aki megakar csókolni, közeledni kezdett az arcom felé, de ismét csak a szám szélére talált rá. Elgondolkodtam.
- Tudom, hogy nem kéne, de... - nem fejeztem be a mondatot, csupán megragadtam Ryuu nyakkendőjét és lábujjhegyre álltam, majd egy apró csókot adtam a szájára. Miután elváltunk egymástól mindketten mosolyogva bámultunk egymás arcába.
- Bátyó haragudni fog... - csóválta a fejét bizonytalanul.
- Nem érdekel. Ennyit te is megérdemelsz! - jelentettem ki, s gyúrtam egy hógolyót, amit óvatosan az előttem álló srácnak dobtam. Mire észbe kaptunk, már fáradtan feküdtünk a hóban és mint a gyerekek, hóangyalkákat készítettünk. Ha vele vagyok, akkor annyira másnak érzem magamat. Mintha feltudna szabadítani minden bánat és gondolkozni való alól az, hogy Ő velem van. Anyu tévedett. Nem szomorú, hanem boldog vagyok hogy Ryuu visszatért.

( 357 megtekintés )

Szólj hozzá:

szantosz 2013. 08. 29. 20:54  
Csak nem? Van valaki rajtam kívül, aki Arata párti?

  - megszűnt felhasználó - 2013. 08. 29. 20:26  
Hajrá Arata!!!

szantosz 2013. 08. 29. 19:55  
He? Arata is igazán ide tolhatná a képét, különben lemarad a csajról! Hajrá Arata!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  - megszűnt felhasználó - 2013. 08. 29. 18:28  
Nem lőttem le a poént, mert igazából még én sem tudom kit fog választani. xĐ

ETUKAPETUKA
 
2013. 08. 29. 18:05  
Még nem biztos hogy lelőtte a  poént, de jó lenne ha Akiset választaná (és ez célzás voltˇ^ˇ)!
Folytasd!^^

¤Norcica¤
 
2013. 08. 29. 17:51  
Ja ezzel lelőtte a poént... :/ ):

ercseszke 2013. 08. 29. 17:39  
kizárt..de ha ezt mondta Chi,akkor tuti hogy Akise-t választja...vagy Arata-t [-_-]

¤Norcica¤
 
2013. 08. 29. 16:45  
Pff kizárt dolog, ne fesd az ördögöt a falra ;)

  - megszűnt felhasználó - 2013. 08. 29. 16:36  
Lehet, de az is megeshet hogy Akise-t. :3

¤Norcica¤
 
2013. 08. 29. 16:26  
Chi: Nem egyértelmű? Ryuu-t szereti, ezt mindenki tudja! :3

  - megszűnt felhasználó - 2013. 08. 29. 16:01  
¤Norcica¤: Kitaláltad a becenevemet. :3 És amúgy nem használja ki, csupán összezavarodott és nem tudja eldönteni kit is szeret jobban. ^^

Rimaa<3 2013. 08. 29. 14:59  
Hajráá!Folyti!

¤Norcica¤
 
2013. 08. 29. 14:53  
Na végre! Amúgy kezdem azt hinni, hogy Nana kihasználja, hogy mindkét fiú őt akarja, és visszaél vele. Emiatt nagyon szemétnek tartom most, de a te törid, és továbbra is azt mondom, hogy folytasd Picur! (:

ercseszke 2013. 08. 29. 14:36  
Folytasd!!
Team Ryuu!ne hagyd magaad!!Utálod Akise-t utáld is!megérdemli><

Demi.♥ 2013. 08. 29. 14:28  
Szuper! Ne hagyd magad Akise!!!♥

1. oldal Következő

 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat