Újság >> Történetek / Sorozatok

Életem felnőttként
Megosztás: f

Életem felnőttként

10. fejezet: Menekülés

- Uram, biztos, hogy még beljebb menjünk? - kérdezte apától egy alacsony, bajuszos férfi.
  Apa megállt, és gyilkos pillantással nézett a férfira. Majd így szólt:
- Talán félsz, Gyula?!
- Egyáltalán nem, uram...
- Akkor légy szíves, és fogd be a szád, mielőtt én teszem meg!
  Apáék közelebb értek hozzánk.
- Gyere! - súgta Levi, és kúszni kezdtünk, messzebb Feriéktől.
  Nyirkos volt a föld. Fáztam. Elgémberedtek a lábujjaim. Megmentő is úgy meglapult, mintha valami lapulevél volna. Bekúsztunk egy nagy fa mögé, és onnan leskelődtünk ki, hogy mi történik.
- A francba is, elvégre kisgyerekeket üldözünk, srácok, nem hiszem, hogy ennyit kéne ezen filózni! Menjünk már tovább, az Isten szerelmére! - dühöngött apám. A szeme mintha valami különös fényt vett volna fel. Féltem tőle; annyira idegen volt számomra. Ő nem lehet az én apám! Vagy, ha az, akkor egyikünk sem hasonlít rá. Se Kató, se Tomi, se Peti, se Fanni, se Levi, se én.
  Apáék újra elindultak. Én ijedten visszahúztam a fejemet a fa mögé, és a törzsének simultam. Elhaladtak mellettünk. Úgy, hogy észre sem vettek.
  De hirtelen úgy elsápadtam, hogy kavarogni kezdett a gyomrom, fájt a fejem, és kavarogtak a fejemben a gondolatok, émelyegtem. Mi lesz a többiekkel?! Ők nem tudnak róla, hogy feléjük tart legalább egy tucat, felnőtt férfi...
    Mielőtt még kigondoltam volna valamit, Levi megfogta a kezemet, felrántott, és először jobbra kezdett el rohanni velem, távolabb apától. És, mikor már elég távol voltunk tőlük ahhoz, hogy ne lássanak, rohanni kezdtünk arra, amerre ők sétáltak, vagyis egyértelműen a táborhelyünk felé. Megmentő is loholt a nyomunkban.
  Lehagytuk apáékat. Futottunk és futottunk, és én úgy éreztem, mindjárt elájulok. Folyt az orrom is, és nem volt nálam zsebkendő. Tüsszentettem egyet. Menet közben öcsém így szólt:
- Ha ez az, amire gondolok, Amanda...
- Mire gondolsz? - vágtam a szavába.
- Arra, hogy megfáztál!! Arra, hogy megfáztál, mikor egy szál pizsamában hevertél a fán! - Levi már meg sem próbált suttogni. Rendes hangerőben beszélt.
  Ugatást hallottam. Fickó volt, a fa tetejéről. Fanni és Peti ott ültek fenn a fán, az ölükben Katóval és Tomival.
  Megmentő megelőzött minket a rohanásban: még előttünk elérte a fát, és könnyedén felszökkent a szinte már létraként működő, vékony faágakon a fa törzsén. Odafutott Fanniékhoz, a fogai közé kapta Kató ruháját, és úgy elsétált vele egy olyan helyre a fán, ahol sok falevél volt. Ott letette Katót, majd rohant vissza a többiekhez, a szájába vette Tomit, és őt is odavitte Kató mellé. Mindketten aludtak, és csak imádkozni tudtam, hogy ez így is maradjon addig, míg apáék el nem tűnnek végre az erdőnkből.
  Erdőnkből?! Hát igen. Már belém van vésődve, hogy így nevezem ezt az erdőt, hogy "erdőnk", mert hát az, nem? Az otthonunk. És, ha ez így nem is hivatalos, én remélem, senkinek nincs ez ellen kifogása.
  Mi is felmásztunk a fára Levivel, és én odaültem Katóék mellé, Levi pedig elrejtette Petit meg Fannit, és ő is melléjük ült. Hozzánk odajött Megmentő, és Fickó Leviéknél maradt.
  Hangokat hallottam. Pár másodperccel később kiért a tisztásunkra a legmagasabb férfi: apa. Őt követte még vagy egy tucat ember, és már épp a szembeötlő hatalmas fát fürkészték, ami nekünk nyújtott menedéket.

( 368 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 10. 16:26  
11. fejezet: Marosi Pista bácsi

Elővettem egy zsebkendőt, és beletrombitáltam. Levi aggódó tekintetéből az az én-megmondtam tekintet lett, amit nem szerettem túlzottan.
- Akkor mire várunk?! Apáék biztos nem sejtik, hogy a figyelmeztetésük ellenére rögtön kimegyünk az erdőből, hát menjünk! - türelmetlenkedett az öcsém.
- Jó; de akkor megint jön a kérdés: mi legyen addig a kicsikkel? - aggódtam.
- Nekem, neked és Megmentőnek muszáj eljönnie. Fickó itt marad Fanniékkal.
- Nem! Én menni akarok segíteni! - toppantott Fanni.
  Ránéztem, és elmosolyodtam. Odamentem Petihez, és megkérdeztem tőle:
- Öcsikém! Lenne egy kérdésem. Így szól: Ha te most itt maradnál a húgoddal meg az öcséddel, és Fickóval, s valamelyik baba elkezdene sírni, te mit tennél?
- Ha álmos, elaltatnám, ha éhes, megetetném, ha meg pelyust kelly cserélyni, akkor lyetenném a földre, és várnám, hogy elyajudjon! - elnevettem magam.
- Nincs más hátra, Levente, Fanninak is itt kell maradnia!
- Nem!! - kiáltott Fanni.
- Tudjátok, mit? - szólt Levi. - Én itt maradok Katóval meg Tomival, s aki akar, az még itt maradhat. Fickót vigyétek!
  Peti úgy döntött, ha nem neki kell pelenkáznia, marad Levivel. Fickó csatlakozott hozzánk, így már négyen voltunk: Fickó, Megmentő, én és Fanni.
- Mindenki megvan? - kérdeztem, kézen fogva Fannit, és magamhoz intve Megmentőt. Fickónak nem nagyon lehetett parancsolni, előrerohant. Fanni kihúzta a kezét a kezemből, és azt mondta, tud ő magára vigyázni. Ebben én is biztos voltam, de azért nem akartam, hogy megint leguruljon egy lejtőn... Elindultunk.

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 10. 16:25  
 - Ellenőrizzétek le a tisztás minden zugát! De... fára mászást nem akarok! Ha valaki a nyakát töri, nem enyém a felelősség! - mondta apa.
  A férfiak keresztül-kasul átfésülték a tisztást, de természetesen nem találtak semmit, hiszen mi a fán voltunk. Én egész végig imádkoztam, hogy Kató vagy Tomi el ne bőgje magát, mert akkor mindennek vége. Fickó is legszívesebben leugrott volna a fáról, vagy ugatott volna, de az ösztöne bizonyára azt súgta, maradjon veszteg. Mindenki csendben volt.
- Uram! Itt tűz égett! - mutatott a tűzrakóhelyünkre a Gyula nevű férfi. Apa is odament, és megvizsgálta a helyet.
  Én átkoztam magamat, hogy nem tudtam valahogy kevésbé láthatóvá tenni a tűzrakóhelyet... De apa azt mondta, hogy bizonyára tavalyi táborozók tűzhelye, mert az ő gyerekei városiak, nem tudják, hogyan kell az erdőben tüzet gyújtani. "Mért, te talán tudod?!" - gondoltam magamban. "Ha tudnád, nem mondanál akkora sületlenséget, hogy az tavalyi tűz helye!"
  Apáék már épp menni készült, de Feri még kiáltott egyet:
- Figyelmeztetlek, ha halljátok ezt: ha egyszer is kiteszitek a lábatokat ebből a nyavalyás erdőből, elkapunk! - azzal sarkon fordult, és elindult csapata élén.
  Sóhajtottam egy óriásit, és elfeküdtem a faágon. Ez meleg volt! Te szent ég! Mi történt volna, ha valamelyikünk eltüsszenti magát, vagy Katóék bőgni kezdenek?!
  Gondolkodásmenetemet az szakította félbe, hogy Levi odakúszott mellénk, és ezt mondta:
- Nem baj, Ami. Akármi van, el kell mennünk Pista bácsihoz; mert az nem lehet, hogy továbbra is a fán aludjunk! - bólogattam, de aztán köhögni kezdtem. Levi aggódva nézett rám, és már én is átkoztam magamat, mert  már megértettem: igaza volt az öcsémnek. Megfáztam.

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 08. 11:06  
Köszönöm, Adrienn0714!

Adriennn0714 2012. 12. 07. 19:51  
Folytasd, nagyon jó lett! Imádom a mesédet!

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 07. 18:40  
Pannám: A klubban ott a linkje!
Ivim: Köszönöm! ♥

Yvette
 
2012. 12. 07. 17:51  
nagyon jó,imádom

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 07. 17:24  
Nem is láttam az előző részt...

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 07. 17:09  
Köszönöm mindenkinek! :9 Bár az előző részhez senki nem komizott...

ETUKAPETUKA
 
2012. 12. 07. 16:48  
Folyti...Nagyon, de nagyon szuper!

Liliana2002b 2012. 12. 07. 16:36  
Folytasd!!!

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 07. 16:31  
Nagyon jó lett. Folytasd, lehetőleg jó hamar

kgergő
 
 
2012. 12. 07. 16:20  
Fantasztikus, azonnali folytatást követelek!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat