Újság >> Történetek / Sorozatok

Életem felnőttként
Megosztás: f

Életem felnőttként

Újra elaludtam. Azt álmodtam, hogy semmi nem változott meg, otthon vagyok, és minden hétköznap ugyanúgy megyek suliba, ahogy eddig. Anya élt, nem volt erdő és nem volt gond. De aztán az álom egy idő múltán átcsapott rémálomba; megjelent apa az iskolában. Mikor megláttam a folyosón, az ellentétes irányba kezdtem rohanni, de hiába, mert egyszerre mögöttem termett, és magával ráncigált.
  Arra ébredtem, hogy Levi a vállamat rázza. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Mondd csak, te bediliztél?! Teljesen ki vagy takarózva, és csak egy sima pizsama van rajtad! Én meg csak alszom gyanútlanul, és arra ébredek, hogy apát meg anyát szólongatod; és persze, hogy ki vagy takarózva. Ha megfáztál, vagy tüdőgyulladást kaptál, akkor nem tudunk mit csinálni veled, Amanda! És hogy jön az álmodba... apa...?
  Elfordultam, hogy ne kelljen Levi szemébe néznem. De így vészesen közel kerültem a leeséshez az ágról. Alvás közben biztos eltornásztam magam... Kénytelen voltam hát visszaaraszolni az ág közepére, és a testvérem szemébe nézni.
- Nos? - Levente aggódva nézett rám.
- Tényleg bocsáss meg, de miközben alszom, nem tudom szabályozni a forgolódásomat. Azért szólongattam anyát meg apát, mert róluk álmodtam. De a te érdekedben nem mondom el, hogy mit álmodtam róluk.
  Levi felvonta a szemöldökét. Én behúztam a nyakam, és kényelmetlenül éreztem magam. Nem tudom, attól volt-e, hogy még az alattam levő ágynemű is szétcsúszott, vagy attól, ahogy láttam Levente szemében, hogy csalódott... és szomorú.
- Hány óra van? És még mindig ugyanabban a napban vagyunk, vagy már holnap van?
- A francba is, Ami, végigaludtál kerek 15 órát! Naná, hogy már április ötödike van!
  Mintha kigyúlt volna a fejemben egy villany. Az áprilisról jutott eszembe, hogy tavalyelőtt áprilisban elmentünk az egész családdal (kivéve persze apát, mert ő már akkor nem volt velünk)... Pista bácsihoz.
  Marosi Pista egy kedves öregember, aki egy nagy hírű ács és mérnök egyben. A város számtalan nagyszerű házát ő tervezte és építtette meg. A Fűzfa családnak régi barátja, még anya szülei is jóban voltak vele, mikor még itt éltek.
- Támadt egy ötletem, Levi!
- Mi lenne az? - morgott az öcsém.
- Ne morogj már, hanem figyelj ide! Tudod, hol van Marosi Pista bácsi műhelye???
- Még jó, hogy tudom. Tavalyelőtt úgy bevésődött a fejembe az a cím, hogy még most is tisztán emlékszem rá. Kossuth Lajos utca 34. Miért?
  Sejtelmesen mosolyogtam.
- Elmegyünk Pista bácsihoz! Megkérjük, hogy jöjjön el velünk, és segítsen építeni egy-két apró faházat!
  Levi szeme felcsillant.
- Ami, te zseni vagy! Szuper ötlet!
  Levi lejjebb csúszott az ágon, majd átmászott Fanni, aztán Peti faágára, és mindkettejüket felköltötte. Én követtem. Odamásztam Fannihoz, majd szemben leültem vele, megfogtam a kezeit, és ezt mondtam:
- Figyelj ide, húgom. Nagy feladat vár rád! Mit gondolsz, menne a dolog, ha az lenne a kérésem, hogy most maradj itt Katóval, Tomival meg Petivel, a fán, és vigyázzatok a babákra (meg magatokra), amíg én Levivel és Megmentővel együtt elintézem, hogy nemsokára már ne a fán éljünk, mint valami mókusok, hanem rendes, táborozáshoz illő faházakban lakjunk? Fickó is itt marad veletek! Nem kell félni!
  Fanni természeténél fogva mindig nyugodt volt. Még nyugodtabb, mint én. Pillanatnyilag rám egyáltalán nem lehetett volna azt mondani, hogy nyugodt vagyok. A húgom egy ideig kedvesen nézett rám nagy szemeivel, majd halk, először rekedt, de aztán már tisztán csengő hangon ezt mondta:
- Menni... menni fog, Amanda! Megteszem, amit tudok! - felkaptam a fejem, és csodálattal néztem Fannit.
- Hogy lehet az, hogy már ilyen szépen ejted a d-t meg a többi betűt?
  Fanni nem válaszolt, de én közelebb húzódtam hozzá, megöleltem, és elnevettem magam.
- Nem is vagy már te olyan kicsi leány, mint amilyen régen voltál! - nevettem, és magamhoz szorítottam a húgomat.
  Levi segítségével a legvastagabb faágon egy helyre, egymáshoz közel ültettek Petit, Fannit, Katót meg Tomit. Fickó magától is odament hozzájuk.
  Leugrottam a fáról, és magamhoz hívtam Megmentőt. Levi nemsokára mellettem termett. Ahogy sétáltunk kifelé az erdőből, azért éreztem a nyomasztóan feszült csendet az öcsém és köztem. Oldalvást Levire pillantottam, majd gyorsan elkaptam a szemem. Sóhajtottam, és ezt mondtam, szinte suttogva:
- Levi, könyörgök, ne haragudj rám! Örülj addig, amíg nem tudsz semmit! Én is örülnék, ha nem kéne ezt a terhet cipelnem, és annak is, ha nem tudnék az egészről! De ez van, és kérlek, bocsáss meg, mert ezt nem mondhatom el! Jobb így.
- Nem tudom, miről beszélsz, Amanda - mondta egy kis idő múltán az öcsém. - Honnan veszed, hogy haragszom rád? Nem haragszom, csak épp azért nem szóltam eddig egy szót sem, mert... - Levi felkapta a fejét, és hirtelen ezt suttogta kétségbeesett hangon:
- Hasra!
  Levetettem magam a vizes földre, és füleltem meg figyeltem. Már én is láttam azt, amitől Levi ijedt meg; de bár ne láttam volna!
  Az erdőben, tőlünk körülbelül húsz méternyire, feketébe öltözött férfiak közeledtek és beszélgettek egymás közt. A ködös levegőben is azonnal felismertem közülük a legmagasabbat: Gáspár Ferencet, az apámat.

( 447 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 07. 18:49  
Lécikeee folytiii!!

Yvette
 
2012. 12. 07. 17:45  
imádoooooom<3

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 07. 15:15  
10. fejezet: Menekülés

- Uram, biztos, hogy még beljebb menjünk? - kérdezte apától egy alacsony, bajuszos férfi.
  Apa megállt, és gyilkos pillantással nézett a férfira. Majd így szólt:
- Talán félsz, Gyula?!
- Egyáltalán nem, uram...
- Akkor légy szíves, és fogd be a szád, mielőtt én teszem meg!
  Apáék közelebb értek hozzánk.
- Gyere! - súgta Levi, és kúszni kezdtünk, messzebb Feriéktől.
  Nyirkos volt a föld. Fáztam. Elgémberedtek a lábujjaim. Megmentő is úgy meglapult, mintha valami lapulevél volna. Bekúsztunk egy nagy fa mögé, és onnan leskelődtünk ki, hogy mi történik.
- A francba is, elvégre kisgyerekeket üldözünk, srácok, nem hiszem, hogy ennyit kéne ezen filózni! Menjünk már tovább, az Isten szerelmére! - dühöngött apám. A szeme mintha valami különös fényt vett volna fel. Féltem tőle; annyira idegen volt számomra. Ő nem lehet az én apám! Vagy, ha az, akkor egyikünk sem hasonlít rá. Se Kató, se Tomi, se Peti, se Fanni, se Levi, se én.
  Apáék újra elindultak. Én ijedten visszahúztam a fejemet a fa mögé, és a törzsének simultam. Elhaladtak mellettünk. Úgy, hogy észre sem vettek.
  De hirtelen úgy elsápadtam, hogy kavarogni kezdett a gyomrom, fájt a fejem, és kavarogtak a fejemben a gondolatok, émelyegtem. Mi lesz a többiekkel?! Ők nem tudnak róla, hogy feléjük tart legalább egy tucat, felnőtt férfi...
    Mielőtt még kigondoltam volna valamit, Levi megfogta a kezemet, felrántott, és először jobbra kezdett el rohanni velem, távolabb apától. És, mikor már elég távol voltunk tőlük ahhoz, hogy ne lássanak, rohanni kezdtünk arra, amerre ők sétáltak, vagyis egyértelműen a táborhelyünk felé. Megmentő is loholt a nyomunkban.
  Lehagytuk apáékat. Futottunk és futottunk, és én úgy éreztem, mindjárt elájulok. Folyt az orrom is, és nem volt nálam zsebkendő. Tüsszentettem egyet. Menet közben öcsém így szólt:
- Ha ez az, amire gondolok, Amanda...
- Mire gondolsz? - vágtam a szavába.
- Arra, hogy megfáztál!! Arra, hogy megfáztál, mikor egy szál pizsamában hevertél a fán! - Levi már meg sem próbált suttogni. Rendes hangerőben beszélt.
  Ugatást hallottam. Fickó volt, a fa tetejéről. Fanni és Peti ott ültek fenn a fán, az ölükben Katóval és Tomival.
  Megmentő megelőzött minket a rohanásban: még előttünk elérte a fát, és könnyedén felszökkent a szinte már létraként működő, vékony faágakon a fa törzsén. Odafutott Fanniékhoz, a fogai közé kapta Kató ruháját, és úgy elsétált vele egy olyan helyre a fán, ahol sok falevél volt. Ott letette Katót, majd rohant vissza a többiekhez, a szájába vette Tomit, és őt is odavitte Kató mellé. Mindketten aludtak, és csak imádkozni tudtam, hogy ez így is maradjon addig, míg apáék el nem tűnnek végre az erdőnkből.
  Erdőnkből?! Hát igen. Már belém van vésődve, hogy így nevezem ezt az erdőt, hogy "erdőnk", mert hát az, nem? Az otthonunk. És, ha ez így nem is hivatalos, én remélem, senkinek nincs ez ellen kifogása.
  Mi is felmásztunk a fára Levivel, és én odaültem Katóék mellé, Levi pedig elrejtette Petit meg Fannit, és ő is melléjük ült. Hozzánk odajött Megmentő, és Fickó Leviéknél maradt.
  Hangokat hallottam. Pár másodperccel később kiért a tisztásunkra a legmagasabb férfi: apa. Őt követte még vagy egy tucat ember, és már épp a szembeötlő hatalmas fát fürkészték, ami nekünk nyújtott menedéket.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat