Újság >> Történetek / Sorozatok

Életem felnőttként
Megosztás: f

Életem felnőttként

9. fejezet: Berendezkedés az erdőben

Levi elém rohant, és rögtön átvette tőlem a két oldaltáskát. Úgy éreztem, mintha az egész világ súlyát vette volna le a vállamról, pedig még így is maradt mit cipelnem. Már nem érdekelt. Megmentő a fáradtságtól lihegve elfeküdt a nedves földben, én pedig kifulladva nekidőltem egy fának.
  A hátamhoz hozzátapadt a kabátom, de nem vettem le, mert volt annyi eszem, hogy tudjam: megfázok, ha most leveszem a kabátot. Lassan lecsúsztam ülőhelyzetbe, és nem törődtem vele, hogy alattam vizes föld és tavalyi avardarabok hevernek.
  Levi körülbelül öt perccel később vette észre, hogy mit művelek, és rögtön felrántott a földről.
- Te jól vagy? Nem ülhetsz le a földre csak így, te butus, megfázol!
- Tudom... - órákkal később, mikor felébredtem, jöttem rá, hogy elaludtam Levi karjaiban.
  Mikor felébredtem, a nagy fa egyik vastag ágán feküdtem. Olyan volt, mint egy kényelmes ágy... Alattam lepedő, a fejem alatt puha párna, és be voltam takarva két takaróval. Felkönyököltem, és körülnéztem: Levi egy másik ágon, tőlem balra, ülve aludt, az ölében Katóval és Tomival; a jobb szomszédom pedig egy 3 méter átmérőjű ág volt, és két barna fej látszott ki egy pár takaró alól: Peti és Fanni! A Levi melletti ágon pedig a csomagok, amiket nemrég még én hurcoltam ide.
  Megmentő és Fickó ugyanazon az ágon feküdt, csak Fickó az ág végén, Megmentő meg ott, ahol az az ág elvált a fa törzsétől.
  Könnyedén kitakaróztam (az ág, amin feküdtem, olyan vastag volt, hogy nem kellett félnem attól, hogy leesek), és felültem a rögtönzött fekhelyemen. Lejjebb csúsztam az ágon, egészen a sima törzsig, és onnan a kicsi, de erős, kiálló ágakon másztam le.
  Sétálgattam, mintha csak egy erdei túrán lettem volna.
  Előkerestem a poharas oldaltáskából a kis vödröket, amiket pont a gyümölcsöknek tettem el (ha nem említettem volna, akkor most mondom: arról sem feledkeztem meg!), és lelkesen szedegetni kezdtem a barackot meg az almát az alacsony fákról. Mikor már az összes vödör megtelt, a fa tövébe helyeztem őket, és elindultam száraz gallyakat keresni a tűzrakáshoz. Ez nagyon nehéz feladat volt, mert minden nedves ebben az átkozott erdőben, de azért megbirkóztam vele.
  Csinos kis kört készítettem a fától pár méterre kövekből, és oda halmoztam a gallyakat meg a fahasábokat. A gyufát, amit még otthon csúsztattam a zsebembe - így van -, elővettem, és meggyújtottam az egyik levéladagot, amit gyújtósnak tettem a fa alá. Már a rőzse is lángra kapott, mikor motoszkálást hallottam a hátam mögött. Ijedten megfordultam, de fölösleges volt aggódnom; csak Megmentő jött oda hozzám.
  Nemsokára vidám tűz lobogott azon a helyen, ahol tűzrakóhelyet létesítettem. Folyamatosan tápláltam is ezt a tüzet.
  Visszamentem a fához, és felkiáltottam a többieknek, hogy keljenek fel. Levente ébredt elsőnek, és rögtön lemászott a fáról.
  Megmutattam neki a tüzet, amit raktam. A tűz körül lévő hely már nem volt annyira nyirkos a föld, így hát plédeket terítettünk le, felkeltettük a többieket és odatelepedtünk a tűz köré.

( 439 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 05. 17:14  
Újra elaludtam. Azt álmodtam, hogy semmi nem változott meg, otthon vagyok, és minden hétköznap ugyanúgy megyek suliba, ahogy eddig. Anya élt, nem volt erdő és nem volt gond. De aztán az álom egy idő múltán átcsapott rémálomba; megjelent apa az iskolában. Mikor megláttam a folyosón, az ellentétes irányba kezdtem rohanni, de hiába, mert egyszerre mögöttem termett, és magával ráncigált.
  Arra ébredtem, hogy Levi a vállamat rázza. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Mondd csak, te bediliztél?! Teljesen ki vagy takarózva, és csak egy sima pizsama van rajtad! Én meg csak alszom gyanútlanul, és arra ébredek, hogy apát meg anyát szólongatod; és persze, hogy ki vagy takarózva. Ha megfáztál, vagy tüdőgyulladást kaptál, akkor nem tudunk mit csinálni veled, Amanda! És hogy jön az álmodba... apa...?
  Elfordultam, hogy ne kelljen Levi szemébe néznem. De így vészesen közel kerültem a leeséshez az ágról. Alvás közben biztos eltornásztam magam... Kénytelen voltam hát visszaaraszolni az ág közepére, és a testvérem szemébe nézni.
- Nos? - Levente aggódva nézett rám.
- Tényleg bocsáss meg, de miközben alszom, nem tudom szabályozni a forgolódásomat. Azért szólongattam anyát meg apát, mert róluk álmodtam. De a te érdekedben nem mondom el, hogy mit álmodtam róluk.
  Levi felvonta a szemöldökét. Én behúztam a nyakam, és kényelmetlenül éreztem magam. Nem tudom, attól volt-e, hogy még az alattam levő ágynemű is szétcsúszott, vagy attól, ahogy láttam Levente szemében, hogy csalódott... és szomorú.
- Hány óra van? És még mindig ugyanabban a napban vagyunk, vagy már holnap van?
- A francba is, Ami, végigaludtál kerek 15 órát! Naná, hogy már április ötödike van!
  Mintha kigyúlt volna a fejemben egy villany. Az áprilisról jutott eszembe, hogy tavalyelőtt áprilisban elmentünk az egész családdal (kivéve persze apát, mert ő már akkor nem volt velünk)... Pista bácsihoz.
  Marosi Pista egy kedves öregember, aki egy nagy hírű ács és mérnök egyben. A város számtalan nagyszerű házát ő tervezte és építtette meg. A Fűzfa családnak régi barátja, még anya szülei is jóban voltak vele, mikor még itt éltek.
- Támadt egy ötletem, Levi!
- Mi lenne az? - morgott az öcsém.
- Ne morogj már, hanem figyelj ide! Tudod, hol van Marosi Pista bácsi műhelye???
- Még jó, hogy tudom. Tavalyelőtt úgy bevésődött a fejembe az a cím, hogy még most is tisztán emlékszem rá. Kossuth Lajos utca 34. Miért?
  Sejtelmesen mosolyogtam.
- Elmegyünk Pista bácsihoz! Megkérjük, hogy jöjjön el velünk, és segítsen építeni egy-két apró faházat!
  Levi szeme felcsillant.
- Ami, te zseni vagy! Szuper ötlet!
  Levi lejjebb csúszott az ágon, majd átmászott Fanni, aztán Peti faágára, és mindkettejüket felköltötte. Én követtem. Odamásztam Fannihoz, majd szemben leültem vele, megfogtam a kezeit, és ezt mondtam:
- Figyelj ide, húgom. Nagy feladat vár rád! Mit gondolsz, menne a dolog, ha az lenne a kérésem, hogy most maradj itt Katóval, Tomival meg Petivel, a fán, és vigyázzatok a babákra (meg magatokra), amíg én Levivel és Megmentővel együtt elintézem, hogy nemsokára már ne a fán éljünk, mint valami mókusok, hanem rendes, táborozáshoz illő faházakban lakjunk? Fickó is itt marad veletek! Nem kell félni!
  Fanni természeténél fogva mindig nyugodt volt. Még nyugodtabb, mint én. Pillanatnyilag rám egyáltalán nem lehetett volna azt mondani, hogy nyugodt vagyok. A húgom egy ideig kedvesen nézett rám nagy szemeivel, majd halk, először rekedt, de aztán már tisztán csengő hangon ezt mondta:
- Menni... menni fog, Amanda! Megteszem, amit tudok! - felkaptam a fejem, és csodálattal néztem Fannit.
- Hogy lehet az, hogy már ilyen szépen ejted a d-t meg a többi betűt?
  Fanni nem válaszolt, de én közelebb húzódtam hozzá, megöleltem, és elnevettem magam.
- Nem is vagy már te olyan kicsi leány, mint amilyen régen voltál! - nevettem, és magamhoz szorítottam a húgomat.
  Levi segítségével a legvastagabb faágon egy helyre, egymáshoz közel ültettek Petit, Fannit, Katót meg Tomit. Fickó magától is odament hozzájuk.
  Leugrottam a fáról, és magamhoz hívtam Megmentőt. Levi nemsokára mellettem termett. Ahogy sétáltunk kifelé az erdőből, azért éreztem a nyomasztóan feszült csendet az öcsém és köztem. Oldalvást Levire pillantottam, majd gyorsan elkaptam a szemem. Sóhajtottam, és ezt mondtam, szinte suttogva:
- Levi, könyörgök, ne haragudj rám! Örülj addig, amíg nem tudsz semmit! Én is örülnék, ha nem kéne ezt a terhet cipelnem, és annak is, ha nem tudnék az egészről! De ez van, és kérlek, bocsáss meg, mert ezt nem mondhatom el! Jobb így.
- Nem tudom, miről beszélsz, Amanda - mondta egy kis idő múltán az öcsém. - Honnan veszed, hogy haragszom rád? Nem haragszom, csak épp azért nem szóltam eddig egy szót sem, mert... - Levi felkapta a fejét, és hirtelen ezt suttogta kétségbeesett hangon:
- Hasra!
  Levetettem magam a vizes földre, és füleltem meg figyeltem. Már én is láttam azt, amitől Levi ijedt meg; de bár ne láttam volna!
  Az erdőben, tőlünk körülbelül húsz méternyire, feketébe öltözött férfiak közeledtek és beszélgettek egymás közt. A ködös levegőben is azonnal felismertem közülük a legmagasabbat: Gáspár Ferencet, az apámat.

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 01. 8:45  
Köszönöm!

Adriennn0714 2012. 11. 30. 16:52  
Nagyon jó lett!

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 30. 15:12  
Olyan rohamtempóban küldted be a részeket, hogy észrevenni se volt időm, máris három új rész volt! És mindhárom nagyon tetszett Folytasd!

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 30. 9:26  
Köszönöm mindenkinek!

Yvette
 
2012. 11. 29. 22:32  
tök jó...folytasd Kormim*-*

kgergő
 
 
2012. 11. 29. 21:33  
Ja, és hozzátenném, hogy nagyon jól kitaláltad, ezt a "táborozást". Kíváncsi vagyok miket találnak még ki a gyerekek, például faházakat...? Eltudnám képzelni

kgergő
 
 
2012. 11. 29. 21:24  
Nagyon szépen fogalmazol. Folytatást kérek, imádom.

ETUKAPETUKA
 
2012. 11. 29. 21:10  
Folytasd!Nagyon tetszik!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat