Újság >> Történetek / Sorozatok

Életem felnőttként
Megosztás: f

Életem felnőttként

Berohantam a szobámba, és előszedtem az ágyam alól az összes hátizsákomat, táskámat, bőröndömet. Mégsem tehetem meg azt, hogy a kezembe kapok néhány szendvicset, és már megyek is!
  Az egyik bőröndömbe behajigáltam mindegyikünk szekrényéből egy-két pulóvert, pólót, farmert, gyapjas nadrágot, és beleszorítottam még a táli kabátjainkat is. A másik bőröndbe takarók, párnák, lepedők, plédek kerültek. A hátizsákomba Fickó etetőtáljait, pelenkát, ebtápot, ásványvizet, tejet pakoltam, és - mert én mindenre gondolok - néhány tankönyvemet és néhány ifjúsági regényt, mert hát mostmár úgysem kell suliba járnunk, mit fogunk csinálni egész nap?
  Elakadtam. A kaja-pakolás következett volna, de engem valahogy más érdekelt hirtelen. Pénz. Hiszen, ha a most szállítmányozott cucc elfogy, mégiscsak vásárolnunk kell valamiből! Kiszedtem a magam és Levi malacperselyéből minden aprópénzt, és már mentem volna anya szobájába, a kredenchez: a legfelső fiókban tárolt pénztárcához.
- Sajnálom, anya. Tudom, hogy csúnya dolog a pénztárcádból pénzt csenni, de szerintem te is így akarnád, mert tudnád, hogy szükségem van rá... - legörbült a szám, de azért betettem az eddig összeszedett fémpénzt a tárcába, a tárcát pedig a hátizsákom legtetejére tettem.
  Az egyik oldaltáskámat dugig töltöttem enni- és innivalóval. Az összes üres üvegünket megtöltöttem vízzel, és még a fogkeféinket, s fogkrémet is pakoltam, mert hát ugye én mindenre gondolok. Naptárt is tettem, sietve bekarikáztam a mai napot, hogy ne felejtsem el, ma hányadika van.
  A mobiljainkat, s az írószereinket is eltettem, pedig tudtam, hogy semmi, de semmi szükség nem lesz rájuk. Ugyanez az üres füzeteimmel is, amiket szintén elraktam. Ha valaki látta volna, hogy milyen rendezetlenül pakolok, elájult volna. Például: mit keres a fogkrém meg a fogkefe az ételek között?!
  A másik válltáskámba cipőket tettem, és járt az agyam, hogy mit tegyek még el. Már ennyit se bírnék elhurcolni az erdőig. De azért még eltettem a fényképezőgépet és az mp3-mamat is, na meg persze a bélyeggyűjteményemet, amitől soha nem váltam meg. A papírzsebkendőről sem feledkeztem meg. Fésűket és hajkeféket rámoltam az oldaltáska sarkába, és hajgumikat meg csattokat a másikba. Az egyetlen eddig üresen maradt oldaltáskába poharakat pakoltam, amiket sebtiben újságpapírba csomagoltam. Nem garantálom, hogy egyik sem fog eltörni, de azért csak marad egy-kettő... - gondoltam.
  Az ajtó előtt felhalmoztam a két bőröndöt, a hátizsákot, a három válltáskát. Megmentő érdeklődve figyelt engem. A hátamra vettem a hátizsákot, egyik vállamra az egyik, másikra a másik oldaltáskát. Maradt a két bőrönd meg az oldaltáska. Kipróbáltam, hogy melyik bőrönd a nehezebb. A könnyebbiket felemeltem. És, amire soha nem gondoltam volna, Megmentő odasétált a másik bőröndhöz meg a harmadik válltáskához, ráügyeskedte a vállára a válltáska szíját, és a bőrönd mögé helyezkedett: húzta magával a válltáskát, tolta maga előtt a bőröndöt. Én izzadva mentem utána, és figyeltem, ahogy meg se kottyan neki a súly, amit visz. Én majd megroskadtam a sok táska súlya alatt, de azért derekasan haladtam előre.
  Tíz méterenként mindig megálltam, és ilyenkor Megmentő is megállt. Tíz méter kb. öt perc alatt tettem meg, és a házunktól a temetőig körülbelül kétszázötven méter van. Minden alkalommal fél percre, és 25-ször álltam meg, ami azt jelenti, hogy a pihenés 24 és fél percet vett igénybe, ha jól számoltam. Plusz ott a 25-ször 5 perc, ami magát a haladás idejét jelenti. Ez 149 és fél perc, huszonkilenc perccel több, mint két óra.
  Hogy én milyen csiga-lassú vagyok! Levi már biztosan aggódik, és a többiek is; én meg lassabb vagyok, mint egy csiga. Kicsit gyorsabban próbáltam szedni a lábamat, nem túl sok eredménnyel, de azért gyorsabban haladtam. A második óra után már annyira izzadt voltam, hogy az szinte nem is igaz... De legalább már olyan közel értem a temetőhöz, hogy láttam azt. Ez újra lelket öntött belém, annyira, hogy 15 perc alatt sikerült elérnem anya sírjához. Ha pontosan számolok, akkor a 2 óra 49 percből pontosan 34 percem maradt elérnem Leviéket.
  Muszáj volt megállnom egy hosszabb pihenőre. Miután úgy-ahogy kiszuszogtam magam, az órámra tekintve láttam, hogy már csak tíz percem maradt, ha pontos akarok lenni a számolásomhoz. Bár az se biztos, hogy pontosan számoltam. Mostmár tényleg ott akartam lenni a 'táborhelyünkön' - a úgy vesszük, az -, úgyhogy megszaporáztam a lépteimet, újból. Megmentő is elcsigázott volt már, láttam rajta, de azért ő is, akárcsak én, kitartott. Negyed óra sem telt bele, megpillantottam a nagy fát, és annak a tövében Fickót és a testvéreimet.

( 336 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 30. 9:25  
Köszönöm!

kgergő
 
 
2012. 11. 29. 21:30  
Imádom! Nagyon szépen fogalmazol! Folytatást!

Yvette
 
2012. 11. 29. 21:22  
folytiii


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat