Újság >> Történetek / Sorozatok

Életem felnőttként
Megosztás: f

Életem felnőttként

8. fejezet: "Zsákmányszerző körút"

- Nem tudom, de hagyjuk ezt! - legyintett Levi.
  Megigazítottam a karjaimban Katát, majd közelebb mentem a nagy fához. Kerestem valami száraz helyet, és, mikor megtaláltam, leültettem Katót oda, és intettem az öcsémnek, hogy hozza ide Tomit is. Levente jött is, és Kató mellé ültette Tamást.
  Fickó és a másik kutya is odajött hozzánk, s már mindannyian a fa tövében ültünk, kezünket a korgó hasunkra szorítva, nagyokat ásítva.
- Vissza kell mennünk a házunkba! - mondtam.
- Megzakkantál?! Nem mehetünk vissza! - értetlenkedett a testvérem.
- Én is tudom, de nem úgy értem! Tele volt a hűtőnk kajával, mikor eljöttünk, vagy nem? És pelenkára, ebtápra meg valami takaróra, s párnára is szükségünk lesz, ha nem akarunk itt éhen halni!
- Igazad van, bocsi, csak úgy értettem, visszaköltözni...
- Tudom, hogy értetted. Levi, neked itt kell maradnod, és vigyáznod Fannira, Petire, Tamásra meg Katára. Én és Megmentő visszamegyünk, és kirámoljuk a lakásból, ami kell. Ha úgy vesszük, lopunk a saját házunkból, de ez nem lényeg.
- Fickót nem viszed?
- Nem. Fickó komolytalan, és semmi kedvem tacskókat hajkurászni az egész utca szeme láttára. - az új kutyánkra néztem, aki rögtön megértette, mit szeretnék; felállt, és mellém szegődött.
- Vigyázz magadja! - mondta Peti.
  Ránéztem, mintha eddig néma lett volna, aki most megszólalt. Bólintottam, majd megfordultam és elindultam arra, amerről jöttünk.
  Nagy szerencsémre nem találkoztam senkivel. Kissé szorongtam a hidegben, ami az erdőben volt, de Megmentő jelenléte erőt öntött belém. Gond nélkül kiértem az erdő szélére.
  Körülnéztem. A temetőben már csak egy-két ember volt, és láttam, ahogy a nagyszüleim az anyám sírjánál állnak, háttal nekem. Könny szökött a szemembe, ahogy rájuk gondoltam, hisz végülis ők jártak a legrosszabbul: meghalt a lányuk, és az unokáik, akikre vigyázniuk kellett volna, elszöktek. Én csak az édesanyámat veszítettem el. Csak. - gondoltam.
  Megmentő a farkával a combomra csapott, ami ugyan kicsit fájt, de felébresztett. Óvatosan továbbmentem, és ügyeltem, hogy átlagos járókelő benyomását keltsem. Megmentő csendesen menetelt mellettem: se nem maradt le, se nem haladt előre.
  Újra sírhatnékom támadt, mikor megláttam az addigi otthonomat. De nem tétováztam sokat, hanem beléptem az ajtón.
  Minden ugyanúgy volt, ahogy utoljára láttam. Rend volt, és tisztaság, a legutóbbi betörésnek semmi jele nem látszott.

( 339 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 12. 01. 8:42  
Köszönöm, Adrienn0714!

Adriennn0714 2012. 11. 30. 16:45  
Nagyon jó lett!

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 30. 9:24  
Köszi!

kgergő
 
 
2012. 11. 29. 21:27  
Folytasd, imádom-imádom

Yvette
 
2012. 11. 29. 21:16  
supeeeeeeer♥


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat