Újság >> Történetek / Sorozatok

Életem felnőttként
Megosztás: f

Életem felnőttként

Fickó annyira meglepődött, hogy még ugatni is elfelejtett. Fanni ijedten felsikoltott, a búbánatos kutya pedig felhagyott a szomorkodással, és érdeklődve felkapta a fejét.
  Szaladtam volna utánuk, ha meg nem torpantam volna a lejtő elején, mikor rájöttem, mennyire meredek. A föld nedves volt, és mikor Fanni és Fickó a meredély aljánál már nem gurultak tovább, láttam, hogy Fanni keze, lába, arca tiszta sár. Fickóval is ugyanez volt a helyzet, dehát ő kutya: megszokta.
  Le akartam futni Fanniékhoz, de Levi megállított.
- Ne menj le, te is úgy jársz, mint Fanni! - mondta.
  Ránéztem, majd ismét le, Fannira.
- Jól vagy???
  Fanni sírni kezdett, ahogy egy öt és fél éves gyerek szokott, mikor legurul egy lejtőn, és tiszta sár lesz. A bánatos kutya, aki eddig csak állt csendben, most, a fülem hallatára először, vakkantott egyet, és óvatos léptekkel elindult Fanni felé. Először végigfutott a fejemen a gondolat, hogy bántani akarja, de ezt olyan nagy képtelenségnek találtam, hogy csak néztem, mi történik.
  Pár perc múlva a kutya leért Fickóékhoz. Fickó úgy nézett rá, mint akit most lát először. Fanni tágra nyitotta szép, barna szemeit, és úgy nézett az állatra, mint ránk szokott néha. Mit beszélek én itt?! Néha. Néha, azokban a régi időkben.
  Nem tudom, ki volt a gazdája azelőtt annak a kutyának, de az biztos, hogy nagyon okos volt, és sokat taníthatták. Megböködte az orrával Fannit, hogy álljon fel a földről. A húgom erre feltápászkodott fektéből, és még mindig tágra nyílt szemekkel bámulta jótevőjét.
  Fickó már nem volt féltékeny, megértette, mit szeretne a fajtársa.
  Hosszas orral-bökdösés és noszogatás után Fanni megértette, hogy a két kutya azt szeretné, hogy üljön fel a bánatos állat hátára. Szeretett falovacskázni, így nevetve felpattant a kutya hátára, mint valami falóra, és felkiáltott:
- Gyiaaa!
  A kutya erre elindult fölfelé a lejtőn, még lassabban, mint az előbb, lefelé. Fanni ösztönösen nyugton maradt, nem ficergett egy percig sem. Ráharaptam a számra, mikor az állat egyik mellső lába botlott egyet, de felesleges volt aggódnom.
  Épségben felértek a sík terepre. Megöleltem Fannit, és igyekeztem letisztítani róla azt a sok sarat, ami rátapadt gurulás közben. Nem jártam túl nagy sikerrel.
  Levi, Peti, Fanni és én megsimogattuk a húgom megmentőjét, aki szemmel láthatóan már nem volt olyan bánatos.
- Ügyes voltál, Megmentő! - tapsolt Levente.
- Megmentő? Nem rossz név. - amint befejeztem a mondatot, Kató elsírta magát. - Nincsen a kezünk ügyében semmiféle tiszta pelenka, fel kell, hogy világosítsalak, Kata!
  Most néztem csak körül itt először. Nem is olyan rossz! Egy tiszta vizű patak csörgedezett mellettünk. Az a benyomásom támadt, hogy eddig nem is volt ott, máskülönben meghallottam volna a víz hangját... Az is csak most tűnt fel, hogy az előttünk álló, hatalmas és erős almafán, ott, ahol az ágai a törzse fölött szétágaznak, egész jó kis hely van, akár padlót is lehetne oda szerelni, netán még bunkert is.
  Levi is most vehette észre azt, amit én, mert így szólt:
- Nem is olyan rossz hely ez az erdő, Amanda!
- Tényleg nem, de ha meg is tudnák itt telepedni, akkor is szükségünk volna pelenkára, ebtápra, és legfőképpen: olyan kajára, amit meg tudunk enni!
- Nagyon nagy boszorkányságnak tűnhet az, amit most fogok neked mondani, de úgy érzem, hogy ez a két barack- és almafa ebben a percben termett itt! - mutatott Levi a két említett fára.
- Az ördögbe is, tavasz van, hogy lehetnek ezek a fák telis-tele gyümölccsel?!


Lenne egy kérdésem. Bánnátok, ha a töri valóságosból átcsapna fantasy-ba? Mert, ha bánnátok, akkor ezeket a megmagyarázhatatlan jelenségeket azzal magyaráznám, hogy az erdőben máshogy mennek a dolgok, ezért van tele a gyümölcsfa gyümölccsel, tavasszal.

( 407 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 29. 19:29  
9. fejezet: Berendezkedés az erdőben

Levi elém rohant, és rögtön átvette tőlem a két oldaltáskát. Úgy éreztem, mintha az egész világ súlyát vette volna le a vállamról, pedig még így is maradt mit cipelnem. Már nem érdekelt. Megmentő a fáradtságtól lihegve elfeküdt a nedves földben, én pedig kifulladva nekidőltem egy fának.
  A hátamhoz hozzátapadt a kabátom, de nem vettem le, mert volt annyi eszem, hogy tudjam: megfázok, ha most leveszem a kabátot. Lassan lecsúsztam ülőhelyzetbe, és nem törődtem vele, hogy alattam vizes föld és tavalyi avardarabok hevernek.
  Levi körülbelül öt perccel később vette észre, hogy mit művelek, és rögtön felrántott a földről.
- Te jól vagy? Nem ülhetsz le a földre csak így, te butus, megfázol!
- Tudom... - órákkal később, mikor felébredtem, jöttem rá, hogy elaludtam Levi karjaiban.
  Mikor felébredtem, a nagy fa egyik vastag ágán feküdtem. Olyan volt, mint egy kényelmes ágy... Alattam lepedő, a fejem alatt puha párna, és be voltam takarva két takaróval. Felkönyököltem, és körülnéztem: Levi egy másik ágon, tőlem balra, ülve aludt, az ölében Katóval és Tomival; a jobb szomszédom pedig egy 3 méter átmérőjű ág volt, és két barna fej látszott ki egy pár takaró alól: Peti és Fanni! A Levi melletti ágon pedig a csomagok, amiket nemrég még én hurcoltam ide.
  Megmentő és Fickó ugyanazon az ágon feküdt, csak Fickó az ág végén, Megmentő meg ott, ahol az az ág elvált a fa törzsétől.
  Könnyedén kitakaróztam (az ág, amin feküdtem, olyan vastag volt, hogy nem kellett félnem attól, hogy leesek), és felültem a rögtönzött fekhelyemen. Lejjebb csúsztam az ágon, egészen a sima törzsig, és onnan a kicsi, de erős, kiálló ágakon másztam le.
  Sétálgattam, mintha csak egy erdei túrán lettem volna.
  Előkerestem a poharas oldaltáskából a kis vödröket, amiket pont a gyümölcsöknek tettem el (ha nem említettem volna, akkor most mondom: arról sem feledkeztem meg!), és lelkesen szedegetni kezdtem a barackot meg az almát az alacsony fákról. Mikor már az összes vödör megtelt, a fa tövébe helyeztem őket, és elindultam száraz gallyakat keresni a tűzrakáshoz. Ez nagyon nehéz feladat volt, mert minden nedves ebben az átkozott erdőben, de azért megbirkóztam vele.
  Csinos kis kört készítettem a fától pár méterre kövekből, és oda halmoztam a gallyakat meg a fahasábokat. A gyufát, amit még otthon csúsztattam a zsebembe - így van -, elővettem, és meggyújtottam az egyik levéladagot, amit gyújtósnak tettem a fa alá. Már a rőzse is lángra kapott, mikor motoszkálást hallottam a hátam mögött. Ijedten megfordultam, de fölösleges volt aggódnom; csak Megmentő jött oda hozzám.
  Nemsokára vidám tűz lobogott azon a helyen, ahol tűzrakóhelyet létesítettem. Folyamatosan tápláltam is ezt a tüzet.
  Visszamentem a fához, és felkiáltottam a többieknek, hogy keljenek fel. Levente ébredt elsőnek, és rögtön lemászott a fáról.
  Megmutattam neki a tüzet, amit raktam. A tűz körül lévő hely már nem volt annyira nyirkos a föld, így hát plédeket terítettünk le, felkeltettük a többieket és odatelepedtünk a tűz köré.

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 29. 18:43  
8. fejezet: "Zsákmányszerző körút"

- Nem tudom, de hagyjuk ezt! - legyintett Levi.
  Megigazítottam a karjaimban Katát, majd közelebb mentem a nagy fához. Kerestem valami száraz helyet, és, mikor megtaláltam, leültettem Katót oda, és intettem az öcsémnek, hogy hozza ide Tomit is. Levente jött is, és Kató mellé ültette Tamást.
  Fickó és a másik kutya is odajött hozzánk, s már mindannyian a fa tövében ültünk, kezünket a korgó hasunkra szorítva, nagyokat ásítva.
- Vissza kell mennünk a házunkba! - mondtam.
- Megzakkantál?! Nem mehetünk vissza! - értetlenkedett a testvérem.
- Én is tudom, de nem úgy értem! Tele volt a hűtőnk kajával, mikor eljöttünk, vagy nem? És pelenkára, ebtápra meg valami takaróra, s párnára is szükségünk lesz, ha nem akarunk itt éhen halni!
- Igazad van, bocsi, csak úgy értettem, visszaköltözni...
- Tudom, hogy értetted. Levi, neked itt kell maradnod, és vigyáznod Fannira, Petire, Tamásra meg Katára. Én és Megmentő visszamegyünk, és kirámoljuk a lakásból, ami kell. Ha úgy vesszük, lopunk a saját házunkból, de ez nem lényeg.
- Fickót nem viszed?
- Nem. Fickó komolytalan, és semmi kedvem tacskókat hajkurászni az egész utca szeme láttára. - az új kutyánkra néztem, aki rögtön megértette, mit szeretnék; felállt, és mellém szegődött.
- Vigyázz magadja! - mondta Peti.
  Ránéztem, mintha eddig néma lett volna, aki most megszólalt. Bólintottam, majd megfordultam és elindultam arra, amerről jöttünk.
  Nagy szerencsémre nem találkoztam senkivel. Kissé szorongtam a hidegben, ami az erdőben volt, de Megmentő jelenléte erőt öntött belém. Gond nélkül kiértem az erdő szélére.
  Körülnéztem. A temetőben már csak egy-két ember volt, és láttam, ahogy a nagyszüleim az anyám sírjánál állnak, háttal nekem. Könny szökött a szemembe, ahogy rájuk gondoltam, hisz végülis ők jártak a legrosszabbul: meghalt a lányuk, és az unokáik, akikre vigyázniuk kellett volna, elszöktek. Én csak az édesanyámat veszítettem el. Csak. - gondoltam.
  Megmentő a farkával a combomra csapott, ami ugyan kicsit fájt, de felébresztett. Óvatosan továbbmentem, és ügyeltem, hogy átlagos járókelő benyomását keltsem. Megmentő csendesen menetelt mellettem: se nem maradt le, se nem haladt előre.
  Újra sírhatnékom támadt, mikor megláttam az addigi otthonomat. De nem tétováztam sokat, hanem beléptem az ajtón.
  Minden ugyanúgy volt, ahogy utoljára láttam. Rend volt, és tisztaság, a legutóbbi betörésnek semmi jele nem látszott.
  Berohantam a szobámba, és előszedtem az ágyam alól az összes hátizsákomat, táskámat, bőröndömet. Mégsem tehetem meg azt, hogy a kezembe kapok néhány szendvicset, és már megyek is!
  Az egyik bőröndömbe behajigáltam mindegyikünk szekrényéből egy-két pulóvert, pólót, farmert, gyapjas nadrágot, és beleszorítottam még a táli kabátjainkat is. A másik bőröndbe takarók, párnák, lepedők, plédek kerültek. A hátizsákomba Fickó etetőtáljait, pelenkát, ebtápot, ásványvizet, tejet pakoltam, és - mert én mindenre gondolok - néhány tankönyvemet és néhány ifjúsági regényt, mert hát mostmár úgysem kell suliba járnunk, mit fogunk csinálni egész nap?
  Elakadtam. A kaja-pakolás következett volna, de engem valahogy más érdekelt hirtelen. Pénz. Hiszen, ha a most szállítmányozott cucc elfogy, mégiscsak vásárolnunk kell valamiből! Kiszedtem a magam és Levi malacperselyéből minden aprópénzt, és már mentem volna anya szobájába, a kredenchez: a legfelső fiókban tárolt pénztárcához.
- Sajnálom, anya. Tudom, hogy csúnya dolog a pénztárcádból pénzt csenni, de szerintem te is így akarnád, mert tudnád, hogy szükségem van rá... - legörbült a szám, de azért betettem az eddig összeszedett fémpénzt a tárcába, a tárcát pedig a hátizsákom legtetejére tettem.
  Az egyik oldaltáskámat dugig töltöttem enni- és innivalóval. Az összes üres üvegünket megtöltöttem vízzel, és még a fogkeféinket, s fogkrémet is pakoltam, mert hát ugye én mindenre gondolok. Naptárt is tettem, sietve bekarikáztam a mai napot, hogy ne felejtsem el, ma hányadika van.
  A mobiljainkat, s az írószereinket is eltettem, pedig tudtam, hogy semmi, de semmi szükség nem lesz rájuk. Ugyanez az üres füzeteimmel is, amiket szintén elraktam. Ha valaki látta volna, hogy milyen rendezetlenül pakolok, elájult volna. Például: mit keres a fogkrém meg a fogkefe az ételek között?!
  A másik válltáskámba cipőket tettem, és járt az agyam, hogy mit tegyek még el. Már ennyit se bírnék elhurcolni az erdőig. De azért még eltettem a fényképezőgépet és az mp3-mamat is, na meg persze a bélyeggyűjteményemet, amitől soha nem váltam meg. A papírzsebkendőről sem feledkeztem meg. Fésűket és hajkeféket rámoltam az oldaltáska sarkába, és hajgumikat meg csattokat a másikba. Az egyetlen eddig üresen maradt oldaltáskába poharakat pakoltam, amiket sebtiben újságpapírba csomagoltam. Nem garantálom, hogy egyik sem fog eltörni, de azért csak marad egy-kettő... - gondoltam.
  Az ajtó előtt felhalmoztam a két bőröndöt, a hátizsákot, a három válltáskát. Megmentő érdeklődve figyelt engem. A hátamra vettem a hátizsákot, egyik vállamra az egyik, másikra a másik oldaltáskát. Maradt a két bőrönd meg az oldaltáska. Kipróbáltam, hogy melyik bőrönd a nehezebb. A könnyebbiket felemeltem. És, amire soha nem gondoltam volna, Megmentő odasétált a másik bőröndhöz meg a harmadik válltáskához, ráügyeskedte a vállára a válltáska szíját, és a bőrönd mögé helyezkedett: húzta magával a válltáskát, tolta maga előtt a bőröndöt. Én izzadva mentem utána, és figyeltem, ahogy meg se kottyan neki a súly, amit visz. Én majd megroskadtam a sok táska súlya alatt, de azért derekasan haladtam előre.
  Tíz méterenként mindig megálltam, és ilyenkor Megmentő is megállt. Tíz méter kb. öt perc alatt tettem meg, és a házunktól a temetőig körülbelül kétszázötven méter van. Minden alkalommal fél percre, és 25-ször álltam meg, ami azt jelenti, hogy a pihenés 24 és fél percet vett igénybe, ha jól számoltam. Plusz ott a 25-ször 5 perc, ami magát a haladás idejét jelenti. Ez 149 és fél perc, huszonkilenc perccel több, mint két óra.
  Hogy én milyen csiga-lassú vagyok! Levi már biztosan aggódik, és a többiek is; én meg lassabb vagyok, mint egy csiga. Kicsit gyorsabban próbáltam szedni a lábamat, nem túl sok eredménnyel, de azért gyorsabban haladtam. A második óra után már annyira izzadt voltam, hogy az szinte nem is igaz... De legalább már olyan közel értem a temetőhöz, hogy láttam azt. Ez újra lelket öntött belém, annyira, hogy 15 perc alatt sikerült elérnem anya sírjához. Ha pontosan számolok, akkor a 2 óra 49 percből pontosan 34 percem maradt elérnem Leviéket.
  Muszáj volt megállnom egy hosszabb pihenőre. Miután úgy-ahogy kiszuszogtam magam, az órámra tekintve láttam, hogy már csak tíz percem maradt, ha pontos akarok lenni a számolásomhoz. Bár az se biztos, hogy pontosan számoltam. Mostmár tényleg ott akartam lenni a 'táborhelyünkön' - a úgy vesszük, az -, úgyhogy megszaporáztam a lépteimet, újból. Megmentő is elcsigázott volt már, láttam rajta, de azért ő is, akárcsak én, kitartott. Negyed óra sem telt bele, megpillantottam a nagy fát, és annak a tövében Fickót és a testvéreimet.

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 29. 16:52  
Figyeljetek! Arra gondoltam, hogy olyasmi lesz a töri, mint a Mary Poppins - ha valaki látta már. Hogy nem billen át egyik irányba se, nem lesz se teljesen csodás, se teljesen valóságos... Vagy nem tudom. Lehet, hogy az egyszerűbb megoldást választom...

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 29. 15:30  
Folytasd! Viszont én nagyon szeretem a fantasyt, jó lett volna, ha átcsap, de hát késve érkeztem... Egyébként meg folytasd!

Adriennn0714 2012. 11. 28. 18:24  
Folytasd! Jó lett.

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 28. 16:54  
Oké, akkor nem lesz fantasy. Magyarázat: a nagy fa addig is ott volt, csak Amanda nem figyelt rá, azért nem vette észre; a patak addig is ott volt, csak nem volt olyan hangos, hogy a nagy izgalmak közepette meghallják; a két gyümölcsfa meg ott volt már 5 éve, csak addig nem vették észre; és azért van gyümölcs a fákon, mert az erdőben az évszakok a külvilágtól eltérő időjárás és az erdőben korábban bekövetkező gyümölcsszüret ideje miatt van. Amúgy köszi, hogy biztattok!

ETUKAPETUKA
 
2012. 11. 28. 14:07  
Nekem am. mindenhogy jó.Szeretem a fantasy dolgokat, de mondjuk úgy is jó volt, ahogy vaolt eddig.De nekem mind1.

kgergő
 
 
2012. 11. 28. 12:59  
Elnézést, ezt szerettem volna írni: Én nem szeretném, hogy átváltana a történet fantasyba...

ETUKAPETUKA
 
2012. 11. 28. 11:40  
Folytasd4Nagyon király!!!

Yvette
 
2012. 11. 27. 21:40  
folytasd ♥ =)

kgergő
 
 
2012. 11. 27. 20:59  
Én szeretném, hogy átváltana a történet fantasyba, én úgy szerettem, ahogy van... bár, ahogyan érzed. Ez csak az én véleményem. Folytatást! =3♥


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat