Újság >> Történetek / Sorozatok

Rosette és a Roxfort
Megosztás: f

Rosette és a Roxfort

Sötétség borította az utcát, egyetlen fényforrás egy emeletes házból kiszűrődő fény. Egy kislány állt az ablakba fekete haja lágyan omlott vállaira és itt-ott megcsillant a lámpa fényénél. Arca kipirulva, kezeit az üvegnek s arcát az üvegnek nyomva állt. Kék szemei egy két könnytől lettek fényesek. Édesapját várta ki már két napja nem jött haza a munkából. Lesütötte szemeit, elhúzta a kékes függönyt majd a drapp színű láthatólag műbőr kanapéhoz sétált ahol már egy kis játékmackó hevert. Egyik szeme helyén egy barna gomb s szemmel láthatólag egy két helyen meg is van foltozva. A kislány átölelte mackóját, halványan elmosolyodott, szemeit lecsukta, még mindig édesapja járt eszébe, még mindig nem tudta, hogy hol és kivel van. Kinyitotta szemeit, kisebb zajt hallott az ajtó felől mi halkabb kopogásra utal. Édesapja az netán? Vagy csak huligánok kopogtak? - ez járt fejébe, bár szinte semmi se érdekelte csak gépiesen az ajtó felé vette az irányt. Szíve a torkába dobogott, a kilincsért nyúlt, már nem volt visszaút. Kinyitotta az ajtót. A távolban egy közeledő fehér pontot pillantott meg. Egyre csak közeledett míg végül a kislány vállára szállt, nagy fejét mozgatta közbe hatalmas gyönyörű barna szemeivel a lányt pásztázta. Hófehér tollán egy-egy kisebb fekete folt volt. A lány szája tátva maradt mikor végignézett a madáron, fehér tollaitól könnyen észre lehetett venni sárga csőrét amit meg is csattogtatott. Lábára egy levél volt erősítve, mintha néhány esőcsepp áztatta volna át. A bagoly csőrével szárnya alá nyúlt, látszott rajta, hogy álmos. Rose levette lábáról a levelet majd mosolyogva engedte szabadon a madarat a lakásba. A levelet kezdte nézegetni, kissé elmosódott de látszott még rajta a cím.
“B. Rosette kisasszony részére,
London Egyesült királyság, King's Cross pályaudvar közelébe,
Robert Street 45., nappali, kanapé. „

( 213 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2012. 11. 03. 19:17  
Tök jó! NAGYON tetszik( Aúgy a Harry Pottert is szeretem).

_Sweet  Muffin Girl_ 2012. 11. 03. 13:11  
Nagyon tetszik,mer én vagyok a legnagyobb Harry Potter fan a világon,de akkor is.nem lopás ez egy kicsit?De mindegy,tényleg nagyon szépen fogalmazol.

Vatttacukor 2012. 11. 03. 12:54  
Nagyon szépen fogalmazol, folytasd!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat