 Lassan ahogy kicsit lecsillapodtam újra kinéztem a takaróm alól, majd ügyelve ruhám nyílásaira felültem. Feleslegesen féltem, mert Yuji már nem engem, hanem a plafont nézte üres tekintettel.
- Úgy érzem magam, mint egy rühe.s macska.
- Nya! –nyávogott fel Taiyaki a takaróm alatt. Majd az ölembe bújva kidugta fekete fejecskéjét. Yuji felnézett és hosszan nézte a kis cicust.
- Szóval ő lenne az, akivel ordibáltál.
- I-igen. –dadogtam még mindig zavarba esve.
- De ha annyira utálod őt… Akkor miért van most a te ágyadban?
- Nem tudom kizavarni a szobámból. Isten tudja hogy, de mindig visszajön ide.
- Mi a neve?
- Taiyaki.
- Kérek. –pislogtam párat.
- Mit kérsz?
- Taiyakit. –csillogott a szeme. Én elnevettem magam. Felálltam az ágyról és odaadtam neki a macskát.
- Tessék.
- De ez nem taiyaki. –nyöszörgött, miközben megfogta a macska grabancát.
- Nyaaa! –nyávogott keservesen szegény.
- Az a neve. Mármint hogy Taiyaki.
- Szegény macska! Pedig rá abszolút nem illik ez a név. Rá a Szőrpamacs, vagy Kormos, vagy Tappancs, vagy Feketeszén illene.
- Vagy Betörő, vagy Nyávogóistencsapás…
- Mit ártott neked ez a szegény pára?
- Nyaa! –nyávogott még mindig, ezek szerint nem szereti, ha a grabancánál fogjuk. Kiszedte magát Yuji szorításából és rámászott a fejére.
- Hé! –nevetett Yuji. Én is nevettem, majd visszabújtam az ágyba, mert már rázott a hideg. –Aranyos cica. –mosolygott. Ekkor anya benézett az ajtón, és mivel látta, hogy mindketten fent vagyunk odajött hozzánk.
- Na? Hogy vagytok?
- Jó kedvűen. –mosolygott Yuji levéve a cicát a fejéről. –Bocsánat, hogy terhére vagyok.
- Ugyan már. Ennyit igazán megtehetek, ha már a lányomtól elkaptad ezt a makacs betegséget. –rárakta Yuji homlokára a kezét. –Most mintha kicsit lejjebb ment volna a lázad. Jó hatással vagytok egymásra, úgy látom. Van erőtök kijönni reggelizni, vagy hozzam be tálcán a bundás kenyeret és a teát?
- Hozd be! –csillogott a szemem, mert még sosem ehettem reggelit az ágyamban. Yuji megvonta a vállát, de ő is mellettem szavazott.
- Na, jó. De remélem, nem kell mondanom, hogy kajacsatát tilos végezni a szobában.
- Igenis. –nevettünk egyszerre, mint két pajkos kisgyerek. Anya kiment, én meg átmentem Yujihoz. Ő pedig beengedett maga mellé. Taiyaki köztünk játszott a hajtincseimmel, én meg csak néztem azt, az elbűvölő kék szempárt. Olyan jó lenne. Csak egy kicsit. Nem sokat. Csak egy kicsit érezni az ajkát.
- Yuji…- suttogtam. –Egy őrültséget fogok csinálni.
- Egy barát beszáll az őrültségekbe. Mit akarsz csinálni?
- Csak egy kis színt az én szürke életembe. –mondtam, majd mintha a láz és a testem átvette volna az irányítást rajtam, lehunytam a szemem, majd ellazult ajkaimmal közelítettem Yuji rózsaszínes ajkaihoz. Bocsáss meg nekem. De én már nem bírom ki. Tudnom kell, mennyire hasonlít az álombéli csókod a valódihoz…
( 505 megtekintés )
|
