Újság >> Történetek / Sorozatok

Smile me!
Megosztás: f

Smile me!

Érezted már azt az érzést amikor valakit akire felnézel, akihez mint barát nagyon közel állsz az hirtelen szomorú lesz?! Az egyetlen megoldás, hogy felvidítsd és maradj mellette. De néha nem olyan könnyű ez, mint ahogy gondolnád. Az a személy néha elég zárkózott és nehéz kiszedni belőle a probléma okát. Ha az én eszméimmel nézzük akkor az egyet takar. “Küldetés arra, hogy az általam tisztelt személy jobb kedvre derüljön, azaz Aoi mindent megtesz amit csak tud, néha szerencsétlenül, néha pedig sikeresen is. Csak boldognak akarom látni, őt meg az egész bandát.

Szomorú dolog az amikor csak úgy végig nézek a bandán és csak az érdektelen és feszült arcokat látom. A sok munka után nem is hinném, hogy kedve lenne bárkinek is ahhoz, hogy újból a munkával foglalkozzon, még Ruki-san sem tud olyan ötleteket felmutatni amiket egyébként már szinte elvárunk tőle. Azt sem csodáltam volna, hogy a nagy csönd közepén hirtelen valaki ülve elaludni. Jól beverné a fejét aztán aludna tovább nyugodtan, és persze mi többiek akik épp nem figyelünk, mert ha nem figyelnének még levegőt venni is elfelejtenének, mi így észre se vennénk. “Aludjon csak, neki sincs több dolga. „ Talán az idő tette ezt a szinte már gyászoló hangulatot, borús és majdnem hogy esett is, olyan nyomasztó. Komolyan nem bírtam ezt már, mindenki csak ült, bámult maga elé, a csend ami ott volt meg egyenesen unalmas.
-Szólaljon mér meg valaki!!-ütöttem egy nagyot az ajtóba ami mellett éppen álltam. Mindenki felkapta erre a fejét, de továbbra is elég érdektelenül bámultak. Semmi a szokványos “Mégis mi a jó ég bajod van Aoi? „ vagy esetleg a “El lehet menni ha bármi problémád van. „   Talán jobb is lenne ha nem törtem volna magam, szánalmas próbálkozás volt, belátom.
-Na jó srácok, Aoinak igaza van, ez itt egy meeting vagy legalábbis hasonló lenne, mindenki ennyire lefagyott?!- pattant fel határozottan az énekes, bár nem tudom mire fel, pont ő az akinek adnia kellene a jobbnál jobb ötleteket, koncert vagy bármi más.
-Tudjátok én is egyet értek, mennyünk inkább haza, ez teljesen felesleges.- próbálta kihúzni magát a megterhelő 'gondolkodások' alól Reita majd úgy gondolta, hogy igaza is van, ezért rögtön az ajtó felé is ment. Kai próbált valamit hablatyolni, hogy mégsem mehetünk el csak így, ez nem így megy. De a basszusgitáros példáját követve mindenki indult is kifelé. Én is gondoltam utánuk megyek, legalább minél előbb otthon lehetek. Nagy nehezen elsétáltam a gitáromért, amikor egy eléggé feszültnek tűnő Rukit pillantottam meg ülni az egyik heverő féleségen miközben egy darab papírt szinte teljes erőből szorongatott. Próbáltam valahogy megszólítani, nem akartam megijeszteni, annyira koncentrált.
-Ruki-san... Ruki-san minden rendben?-tettem fel elég halkan ezt a kérdést. Persze hamar feltűnt neki a jelenlétem és egyből meglepődött, úgy nézett rám mintha nem is kellene ott lennem. Próbáltam inkább valami kihúzni belőle, mert választ azt hiszem várnom sem kell.- Nem kellene neked is menned? Úgy értem Uruhával szoktál haza menni, de ő elment.. vagy úgy gondolod, hogy haza gyalogolsz ebben a csodás időben? Csak mert elég messze laksz.
-M.. Mi? Ohh.. már megint.-lehajtotta a fejét és egy keserű mosollyal próbált engem vigasztalni, hogy ő vele márpedig minden rendben van.-Majd valahogy haza megyek, ne foglalkozz velem.- továbbra is mosolygott, de egyre szörnyűbb látvány volt.. olyan fájdalmasnak tűnt.
-Kapd akkor össze magad, nem tudom mi az a kezedben azon belül, hogy egy egyszerű lap, de nem is érdekel. Haza viszlek, csak ne húzd az időt ha lehet.- nem gondoltam volna, hogy haza vihetném, de “Nem szívesen hagynám egyedül, talán jobb lenne ha valahogy kiszedném belőle a probléma okát.. „ csak ez járt a fejemben. Mintha egy kiskutyát akarnék istápolni, aranyos, de egyszerűen néha nem érted mégis mi a jó eget akar.

Köszönöm, hogy elolvastátok az első részét. Ha szeretnétek folytatást akkor egy kérdésem lenne. Kinek a szemszögéből szeretnétek a következő részt? Aoi vagy esetleg Ruki?

( 411 megtekintés )

Szólj hozzá:

Lakala 2012. 10. 02. 13:16  
Nagyon jó lett! : )
És szerintem is maradjon Aoi szemszögéből :3

Narancs<3
 
2012. 10. 01. 20:42  
Nagyon jó lett, igazán választékos. (: :] Szerintem is Aoi szemszöge maradjon.

Łaura
 
2012. 10. 01. 19:21  
Húú, ennél nehezebb kérdést fel sem tehettél volna. Mindkettő!! Alig várom a folytatását, ez nagyon jó lett!

Balexa
 
2012. 10. 01. 14:13  
Maradj Aoinál kíváncsi vagyok mi lesz az ő szemszögéből. Na, de folytasd minél hamarabb, ha lehet!

  - megszűnt felhasználó - 2012. 10. 01. 6:50  
Maradjunk Aoi-nál! ^^
Amúgy várom a 2. részét! Nagyon nagyon várom!^^

jony12
 
2012. 09. 30. 21:13  
Rendben, köszönöm és akkor azt hiszem maradok is Aoinál. :33

voldemort
 
2012. 09. 30. 20:34  
Fúú..*W*.. Azta... nemm jutok szóhoz..:3 Öhh.. szeerintem lehetne megint Aoi szemszögéből...:3

kgergő
 
 
2012. 09. 30. 20:33  
Nagyon tetszett ez a rész, és természetesen szeretnék folytatást.:]♥
Szerintem maradjon Aoi szemszögéből.x3

jony12
 
2012. 09. 30. 20:33  
Timi Hát na. :33 Nem tehetek róla, hogy imádok Gazette ficceket írni.(mégha rettentően szerencsétlenül is sikerül)

Mea♥
 
2012. 09. 30. 20:30  
nane...ne ezt ne.megőrülök ettől a "kazetta" mániátoktól úgy,hogy fel is robbanok!de...válaszolok a kérdésedre:mondjuk lehetne Aoi(akit csak aú-nak ejtek)
erre nem tudok mit mondani!ettől megfulladok komolyan!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat