Megosztás: f i
   Metanfetaminas
 
Metanfetaminas Figyelem! A történetek kitalált karaktereket és helyszíneket tartalmazhatnak. Frusztrációt idézhetnek elő, megzavarhatják az idegrendszert, illetve nyugalom megzavarására alkalmas jeleneteket tartalmaznak. Nem szabok korhatárt. Mindenki a saját felelősségére olvassa! Jó szórakozást!





Tig at night



Aloha hotel, Los Angeles. A fürdőszoba csempék teljesen olyanok mint nálunk. Lilásbordók, enyhe mintával. Bennem mégis barátságtalan érzést keltenek. Figyelem őket, majd a hátam mögött egy ismerős hang szólal meg.
- Téged kísért valami, Ildi.
Zsófi hangja. Nincs benne félelem, mint ahogy általában. Nyugodtan kijelenti ezt, még a legnagyobb krízishelyzetben is. Talán én dobtam fel, hogy játszunk fogócska-bújócskát, de már semmi sem az igazi. Nem látom az arcát, de nagy léptekkel kifutok abból a szobából, ami nem is egy szoba, hanem kamra - persze kicsempézve, teljesen üresen. Kamra egy hotelfolyosó végén, benne a barátnőmmel - aki ide bújt, csakhogy órákkal ezelőtt elfelejtettük ki is a valódi fogó.
Az emeleten vagyok, úgy hiszem elég magasan - mint a pulzusom -, az egyik hotelszoba ajtaja tárva-nyitva. Sötétség árad belőle, de ha közelebbről megnézem, az ablakából utcai lámpák csalogató fénye ragyog élénksárgán. Jó lenne kinézni rajta - kicsit úgy teszem a lábam, hogy lássak valamit. Talán pipiskedem. Szemembe sütött az elhaladó autók fényszórójának erős világítása. Az autópálya sík területről érkezett be a külvárosba. Körülötte nagy szántóföldek, mezők őrködtek vaksötéten.
Ennyit sikerült kivennem a helyből, mert a lábam elzsibbadt és feladta a szolgálatot. Kénytelen voltam továbbhaladni.
Visszakanyarodtam egy világosabb szobába, ahol Zsófi volt. Előtte egy felfújható medencében - ami alig ért neki derékmagasságig - valami lebegett. Egy ponyvaszerűség, de vízálló. Fehér, kék, szürke színben hullámzott a koszos vízben, ami a medencében pangott. A lány megfogta a ponyva két végét - nem tudom milyen felindulásból - kicsit megmozgatta. Ekkor vettem észre, hogy a furcsa lepedő teteje néhol kidomborodik. Egyre jobban, gyorsabban tekerte fel a ponyvát. Frusztrált voltam. Mi van az alatt? Ember vagy állat? Most találtuk volna meg a fogót? A fogó miért bújna el? Ez logikátlan.
Zsófi nem szólt egy szót sem, ezzel pedig még inkább rám hozta a frászt. Csak rám nézett. Pont amikor egy vércsíkot pillantottam meg az agyonázott lepedőn. Sosem undorodtam a vértől, de most nem bírtam ki. Azonnal kirohantam onnan. Otthagytam őt, nem tétováztam, de jobban tettem volna ha ott maradok vele. Őrülten futott felém, végig átvágva a folyosón egy nevetséges jelmezbe öltözött ember. Ijedten bámultam rá, karjait az ég felé lóbálta, miközben üvöltött. Tetőtől-talpig plüss anyagú, narancssárgás, idétlen nyestjelmezt viselt. Csak kiguvadt, írisztelen szemei, illetve aránytalanul nagy fehér fogai látszottak ki a maskarából. Vicsorgott. A groteszk látványtól szinte pánikszerűen sírhatnékom támadt, ám a pilláim olyan szárazak maradtak, mint tíz évvel ezelőtt a lábam köze - péntek esténként. Visszaemlékeztem milyen volt szűznek lenni. Mindegy. Visszazökkentem a jelenbe.
Vajon a fogó elől menekült ilyen veszetten? Ki lehet az? Gyilkos van a hotelben? Egy kis időre a zöld falnak támaszkodtam. Óvatosan elnéztem a másik irányba, jobb kezem felé, az ablakra emeltem tekintetem. Éjszaka van. Körülbelül hajnali kettő lehetett, de a pánikban eltompult az időérzékem. Erőt vettem magamon, elindultam végig a világos, de nyomasztó folyosón egyes-egyedül. Ne kérdezzétek miképp, egy úszómedencéhez értem. Emberek tornáznak a vízben, legtöbben úszósapkában. Hangosan beszélgetnek, a víz még jobban viszi a hangot.
- Hát te ki vagy, kislány? - ordít rám egy szemüveges, vékony, őszhajú nő, csípőre tett kezekkel, szürke szövetkabátban. Mintha én loptam volna el az utolsó baracklekvárt a szigorú nagymami konyhájából. Pedig nem szeretem.
- Hildának hívnak, nő vagyok, nem kislány - kiabálom felé, de ügyet sem vet rám. Zúgni kezd a fejem, a zárt uszodaterem háromszorosan veri vissza a víz által kétszer hangosabban terjedő szavakat. Mindenki ordít, az oktató ezt kántálja, mint valami szent prédikációt.
- És egy, kettő, három, négy... - karjával legalább úgy gesztikulál, akár egy világhírű karmester, majd le-le hajol, minden egyéb derékfájás nélkül.
- Öt, hat... - a fejembe ékelődtek a szavak, az ütem. Menthetetlen vagyok. Karok, lábak, törzsek, fejek kalimpálnak össze-vissza a pangó vízben, ahol a vércsíkos ponyva alatt mozog a nyestjelmezbe öltözött vicsorgó ember.
Megint azon kapom magam, hogy esztelenül loholok ki a folyosóra, amit azóta átfestettek kékre, mert a karmestert játszó úszómesternek nem tetszett az eredeti szín. A nyugalmat a festék úgy itta be, mint papír a tintát. Akármilyenre festik, ez a hely átkozott lesz. Szedtem a lábaim, fejemben ezer gondolat kergette egymást, mint fogók az üldözöttet.
Megláttam egy magas férfit. Nyugodtan telefonozott. Arca nem volt barátságos számomra. Mégis, mint a meteorit, becsapódtam karjaiba. Kiváló reflexének köszönhetően időben belecsúsztatta zsebébe a készüléket. Úgy ölelt magához, mint az anakonda, mikor óvatlan áldozatát bekeríti, majd halálra szorítja. Igen, volt valami halálos a tekintetében. Csak a kapás minutumában meresztette rám smaragdzöld szemeit. Pupillái összeszűkültek. Most pedig lehunyt pillákkal karolt át. Egymásba fonódva mi jelképeztük a halált, a metamorfózisban, és pont olyan párhuzamosan a szerelmet. Hirtelen elhajtott egy-két szőkésbarna tincset a fülem mögé. Végezetül ezt súgta elém:
- Én vagyok a fogó.





Bones - part one



Valószínűleg hajnali egy körül lehetett, amikor felébredtem a zajra, és kikukucskáltam a kertre néző ablakomból. A sötét, eget karcoló tuják közül éberen figyelt a Hold. Már ismertem az állását, így meggyőződtem róla, hogy alig három óra lehet. Aztán egy szál selyemhálóingben elindultam a hűtő felé, de nem azért hogy egyek valamit. Hangokat hallottam, majd enyhe zörgést. Mintha abbamaradt volna, amikor az étkező ajtaján beléptem. Nem gyújtottam villanyt. Még az öreg nevada bútor meredt rám az asztal mögött. Mint egy fekete, éjszínű monstrum, úgy állt ott a rajta lévő tárgyakkal; ócska vázák, virágok nélkül, régi családi fényképek, egyéb kecses kacatokkal, amelyek fontosak voltak a családomnak. A szoba megvilágítatlan volt, ezért az átlagos találó inkább hasonlított egy szörnyetegre. Gyerekkoromban is barátságtalan érzéseket keltett bennem. A vázák voltak az ujjai, a fényképek és a többi lom kidomborodott az alakjából, mintha szúró-vágó eszközök lennének, esetleg bilincs vagy lánc sziluettjét öltötték fel. Már megint győzött a káosz kreativitása. A torkomban gombócot éreztem. Mezítláb mentem végig a jéghideg, törtfehér kövön, melyet évekkel ezelőtt barnával fugáztak ki. A kezem már a rézkilincsen volt, egy lépésnyire a célomtól. Valami zuhan. Ahogy benyitottam, egy jókora befőttesüveg esett le a szemközti polcról, szilánkosra tört, és az apró szilánkokban visszatükröződött az égő lámpa fénye. Ordítani akartam, de ekkor valaki megfogta a karom.
- Ne haragudj, de Jim nagyon éhes. Nincs sok neki hátra, s gondolta szeretne még egy jót enni.
Nagyon rövid borzongás futott keresztül rajtam, amint felnéztem. A férfinek nem volt arca, pontosabban fogalmazva koponyája foszforeszkált élénken. Próbált valami együttérzést mutatni, de szemei helyén csak üregek tátongtak. Kemény csontjaival kapaszkodott a karomba, majd elengedett. Hallottam ahogy kézujjpercei nagyot koppannak a villanykapcsolón. Csak zölden foszforeszkáló csontokat láttam. A csontváz arrébb ment egy pár lépéssel. Egy keskeny ágyhoz lépett. Lepedője alatt gyér foszforeszkálás, nehéz légvételek egyenletlen hangja ütötte meg a fülem.
- Kelj fel, Jim. Enned kell valamit - keltegette, egyik kulcscsontját megrázta. Kicsit megmozdult. Morgott, később felült. A türkiz zöldes izzás kiemelte milyen görbe a háta. Gerincferdülése lehetett. Csak azt nem értettem, hogy nem ébredt fel a zörgésre.
- Miért nem alszol te is?
A hangját leginkább egy idős, aggódó apókáéhoz tudtam hasonlítani. Köhögött, de csak egy keveset.
- Kíváncsi voltam, ne haragudj. Tudod, komám, olyan csinos ez az ember. Még van a csontján hús, izom és bőr. Annyit hallom panaszkodni, pedig mindene megvan. Egész életemet nőtlenként éltem, anyámra emlékeztet, neki is ilyen szép barna haja volt. Odaadnám négy pár bordám, ha látnám, hogy csillog a haja a napfényben. Mindig csak ezt a zöld, halott fényt kell figyelnem. Minden az éjszakáé. Az összes ilyen szörnyszülött, amilyenek mi is vagyunk. Hogy kerülsz ide?
- Én is az éjszakához tartozom. Gondolataim, vágyaim. Az éjszaka nem csak a halálé. A szerelemé is.
- Sosem voltam az. Nekem nem adott Isten párt. Tomnak sem. Csak szenvedést. Azért görbült meg szegénynek a háta, mert egész életében egy gyárban dolgozott, zsákokat cipelt. Nekem iroda jutott, elég magas poszt, de egy másik rendszer bekebelezte a régit, és halálomat leltem. Pedig csinos kis szoba volt...
Két kezemmel megfogtam csontos kezét. Olyan hideg volt, mint az egész jégkorszak. Meleg, fiatal vérem felmelegítette a foszforeszkáló, rideg pálcáit.
- A szerelem jelen van az éjszakában, akár egy reménysugár a labirintus mélyén. A jó irányt válaszd.
- Olyan rejtélyesen beszélsz.
- Induljatok el a Vénusz csillag kapuja alatt, és kopogtassatok a mennyország bejáratán. Tudom, hogy mindketten kóboroltok. Azt remélitek, hogy áldozat nélkül újjászülethettek, pedig metamorfózis nélkül a bábból sem lesz pillangó. Ha hisztek a mában, tiétek a holnap. Ugye, tudjátok az utat?
Két pajtás módjára felkarolták egymást, majd átsétáltak a sötétségen. Nem lehetett látni hol vannak a falak, egybeolvadtak a végtelen feketeséggel. Leroskadtam a kőre. Elhagyott minden erőm, hiába nyitottam ki szemeim újból meg újból, mintha megvakultam volna. Szurokfekete szilánkok ragyogtak a gyér holdfényben.
Benyitott egy imbolygó fényű petróleumlámpával a kezében. Felém tartotta, utána letette a küszöb elé. Felemelt a hónom alatt a rideg kőről. A lámpa megvilágította a fél arcát, de szemei izzottak, mint a gyertya lángja a lámpásban, amikor a tűz már annyira forró, hogy kék színű lesz. Az éjszakát pedig a szerelemnek áldoztuk. 
 Tagok:
 
 
 
 
Yazura
zoé
foltos
bence
Ricsi
kamilla
heni
Marci
Mázli
éjfél
Daisy♥
tigrancs3
say hello to your death side, and then we can talk

2017.06.15.
2017.07.16. 
2017.12.15.
2018.03.10.
2019.01.12.
2019.05.19.



life's left me broken but death can’t change me

red berries, radios, and a broken mirror
that’s the way I turn into a romance to horror.


 
az egészség ellenszere
 
 
 
Barbara:3
Cicmirda
Harry
Mancs:3
Lundehund
Syrax
Simba
Kinga
Vhagar
Balerion
Zeppelin
Dodo06

I am Iron Man.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat