Megosztás: f i
   StoryLand :3
 
StoryLand :3 2018. december
Magamnak szánt klub, történeteket szerkesztek magamnak, ezáltal gyakorlom a történetírást, innen is látszik, hogy nincs hova írnom ><
Nos, ne keltsen érdeklődést, hogy mit fogok itt csinálni ( ͡° ͜ʖ ͡°) , nem kell elolvasni, mert mondom magamnak csináltam a klubot xdd Lesz itt különböző történet, sosem csináltam még embereset, ezért is szeretnék egyet, ami valószínű nem lesz túl jó, megmondom az őszintét. Ja, megjegyzem: Semmiképp nem akarom beküldeni ezeket a történeteket (persze, ha meg nem gondolom magam, és miképp írok is, mert lehet nem is fogok, mert lusta vok :"D). Nem szeretem, ha negatív véleményeket írtok nekem, inkább nem motivál xd de tudom, nem vok én sem tökéletes, nem is leszek.
Egy kutya élete - NINCS FOLYTATÁS -Álá sztorilend első sorozata, amit csak akkor írok tovább, mikor van kedvem történet íráshoz. A cím nagyon nem egyedi, sőt, még meg is fogom változtatni, mert ezt a címet milliónyi ember használta már. De legalább a történet sajátos fantáziából született, így első résznek szerintem nem is rossz, jó hosszú, lehet itt-ott picit uncsi, de itt én még egyenlőre mindig leírásozok, de izgalmak folyamán is próbálok behelyettesíteni leírást, nem szabad elmaradjon. Lehető legkevesebb hiba van benne, mert máshol szerkesztettem meg, helyesírás javítócuccal, és utólag ma még át néztem és olvastam benne mi lehet hibás, és így már elégedett vagyok vele, remélem tetszik nektek ez a fajta jellegű történet is :3333
Olvassátok szeretettel! 2018.dec.15 - Nem várható folytatás -
My blood Nem igaz történet alapján van írva, viszont a kutyai szeretet igen... eleje lehet vidám, de a vége nem lesz. Amolyan könyvszerűen írtam le, fejezetesen, próbáltam részletezni, de a megfogalmazáson nem tudok mit javítani, de az annyira nem tetszik, de olvassátok el szeretettel.

XEgy kutya élete (X1. évad 1. részX) 2018X -NINCS FOLYTATÁS-

- Alcím: Az otthonom (Zora, főszereplőnk szemszögéből)
Fagyos, hideg téli napon ébredtem. A nap sugarai csak halványan hatoltak át a fák ágain, amitől csak hűvösebbé vált az idő. A madarak és más kicsi élőlények már bevackolták magukat otthonukba. Ilyen időjáráskor megteszi akár csak egy meleg gödör is.
A hangulat arra emlékeztet, mikor minden ember az otthonában ünnepel vagy pihen. De vannak akik még ilyen időben is kimennek játszani. Én azok csoportjába tartozom, akik a pihenés mellett tartanak, merthogy kinek is van kedve ilyen kutyahidegben kimenni? Majd a nyári napokon lehet munkálkodni, kalandozni, de egyenlőre még maradunk otthon a családdal.
Nahát igen! A télben mit is szeretek? Hogy együtt a család, főként mikor ünnepelünk. A karácsony egy gyönyörű ünnep, aminek véleményem szerint az összetartozás a lényege. Persze azért ajándékozunk is, ami úgyszintén jó dolog, de az a vidám hangulat teszi mindezt széppé. A sok étel, a sült kacsa, a mézeskalács és ehhez hasonlóak varázsolják szebbé a karácsonyt. De térjünk is csak a lényegre, a jelen időre, hogy milyenek a napjaim...

Felkeltem a puha takarómból. Amint léptem egyet-kettőt már formába is kaptam magam. Kifutottam a konyhába, ahol már a két tálkám megvolt terítve. Szeretem, ha így fogadnak már kora reggel. De most nem volt étvágyam, reggel nem tudok enni, csak egy kis idővel később mindig. A változatos kajákat jobban szeretem, mivel ki is az, aki ugyanazt eszi, vagy akarja mindig?
Na, de furcsállottam, hogy még nem fogadtak a lakótársaim. Vagyis csak ameddig ezt gondoltam, mert utána megjelent Emily, a gazdám. Azt a szépséges bundámat mindig ő simogatta meg elsőként. Folyton köszön nekem kedves szavakkal.
Érzem azt, hogy szeret engem. És a kutyák legnagyobb vágya ez: hogy legyen olyan személy az életükben, akinek odatudják adni a szeretetüket. S vannak azok emberek, akik nem szeretik a kutyákat, mikor tele vannak pozitív tulajdonságokkal.
Én általában meghálálom neki a simogatást egy puszival, ami kívülről nyálasnak és undorítónak néz ki, de mi ketten megértjük egymást, és ezzel szeretetet mutatunk.
Ő már nagylány, tizenöt éves. Én még csak pár hónapos, amolyan nagyobb kölyöknek mondható. De őszintén nem vágyok rá, hogy felnőjek gyorsan. Az élet még rengeteg mindent tartogat számunkra, és azt nem akarom, hogy egy pillanat alatt el is teljen. Hisz keveset vagyunk kicsik, nagyok lehetünk az életünk hátravaló részében.
Emilyt tisztán ismerem, a szagát már távolról is megérzem, ahogy a hangját is bárhol felismerem. Senki nem szereti úgy, mint én. Ő róla csomó dolgot tudok, például, hogy én vagyok a kedvence. És a német juhászkutya volt az álma valaha is, amit megkapott ajándékba, aki én volnék. Imádja bundám selymességét és puhaságát, a tisztaságomat és illatomat, amiről rendszeresen gondoskodik. Szereti bennem, hogy nyugodt, barátságos vagyok, és nem olyan hirtelen, hogy bajt okozzak akárkinek is. A színemet, hogy többrésze fekete, de azért barna folt is van bennem. Ám ragyogó, kicsike gyöngyszememet sokat dicséri, olyasmi zöld és barna árnyalat keveréke. Cukinak tartja a pupillámat, mikor betölti a szemem legnagyobb részét. Olyan hosszú szőröm van, hogy arra rá is fekszik néha, ha a kedve úgy tartja. Nevet, ha a farkamat kergetem, örül és megdicsér ügyességemért. Szokása, hogy tanít egy-két új dolgot, amit én okosan meg is tanulok. Gyakran osztja a jutalomfalatot nagy számban is. Még az időre is figyel, tudja mikor fáradok körülbelül ki, vagy mikor támad kedvem, de az mondhatjuk változó. Kedvencem az a labda, ami már roncs, de arra jó, hogy játékélményt nyújtson. Én elvagyok vele. Igaz, már kinézetre is kopott, és le van engedve.
És meglepő, mert néha nem eszem meg a maradékot, ha éppen olyan az étel. De nincs is rá mindig lehetőségem, mivel van mégegy valaki a házban. A testvérem, aki túl kalandozós. Ő Bonita, Emily két kistestvérének a kedvence. Azonban mi úgy lakunk, hogy van egy ház, amiben Emily, apa, anya, két másik testvér, Hanna és Péter, majd én, Zora élünk. Illetve Bonita mindkét házban császkál. Habár a másik ház is ugyanebben az udvarban van, ahol a mama és a papa lakik. Ők mind Emily nagyszülei, és sima szülei.
Van a házhoz kötődően egy terasz is, amit csak nyáron használunk. Télen mindig bent vagyok, habár nem fagynék meg, de ahány ház, annyi szokás. És a legforróbb nyárban is természetesen bent a hűsben. Az jobban megijeszt, ha olyan nagy a hőség.
Még meg sem említettem azt, hogy milyen nagy az udvarunk? Na igen! A kedvencem, mert annyi sok helyen tudok futkározni. És a nagy teret a kutyák imádják. És az utcán is szeretek sétálni gazdámmal, olyankor mindig szépen megyek végig, sokak dicsérnek meg, ami jól esik.
A kapunk színe sötétbarna, jó nagy. Kőfalas megoldás van, nem pedig kerítés, de amúgy sem biztos, hogy elszöknénk. A nagy udvar csak középen üres, de az azért, hogy legyen helyünk Bonitával. Hátrébb egy hatalmas medence, néha még én is megfürdök benne. Van kis játszótér, két hintából áll. A garázs foglal némi helyet a területünkből. Van egy fészer, ami raktárként szolgál, székek vannak benne, szánkó és satöbbi.
Talán négy hónapja, hogy idekerültünk Bonitával, amit nem bánunk meg sose. Elsőként nagyon furcsa volt, hogy gazdához kerültem. Azért valljuk be, hogy elég szerencsés sorsom lett. És nem tervezek egyenlőre innen elmenni, de még bármit tartogathat a jövőm.
-nem lesz folytatás, ki hitte volna :o -


My blood - 1. fejezet: Ember vagy állat

- A mai napra várható hűvös, fagyos időszak, később szél is keletkezhet, kiserejű tornádó bekövetkezhet akármikor. Holnapra is, illetve egész hétre hideg lesz az idő, egyes napokon eshet jégeső, vagy hó. - szólt az időjárásjelentés a tévében. - Kérjük, a lehető legbiztonságosabb az lesz, ha bent maradnak a házban, és nem keverednek viharba. További szép napot! - fejezte be utolsó mondatát az időjósló.
- Na, már megint nem mehetünk nyugton el itthonról! - mondta Ádám, az apukám, aki mostanában már kikészült a viharos időtől. Én csak csendben ültem a kanapén, majd elmentem a szobámba. “Unatkoztam „ . Én sem szerettem volna bent ülni a házban, mikor van egy tanyánk, amin megannyit tudnék játszani. Tornádó... szelek, hacsak meghallom, már attól rossz a kedvem. Miért kell ilyen vidéken laknom? Olyan unalmas, hogy egyedül anyukámmal és apukámmal kell lennem minden nap. A szabadban játszanék. De ez a tél már csak ilyen lehet.
Későre járt már az idő, lassan lekellett feküdnöm aludni. De előtte mindig volt vacsora, az előtt meg fürdés. Tükörtojás volt a vacsora, amit nem nagyon kívántam. Lassan, de eltelt ez a nap is. Mikor már anyukám mondta, hogy feküdjek le aludni, akkor már ágyba is bújtam.
Másnap reggel, hétfőn kellett mennem iskolába. Már nyolcadikos vagyok, tizennégy éves. A hét kezdete mindig annyira nehéz. Nem egy könnyű nap lesz, az biztos.
Felkeltem az ébresztőmre, amit aztán kinyomtam, majd megindultam a fürdőszobába. Először megmosakodtam, fogat mostam, aztán megcsináltam a frizurám. Hosszú hajamat kibontottam, ugyancsak hullámos lett.
- Szép barna hajamhoz illik ez a tündüklő barna szem - jelentettem ki halkan, mosolyogva. A szobámban minden szépen össze volt rakva. Csak a ruhásszekrény ne lenne olyan förtelmes. Ha oda benyitok, rámborul lehet az egész. De valamikor felkell öltöznöm. Majd később összerakom. Kinyitottam a szekrényt, csak pár ruha esett ki. Egy negyed órán át csodálgattam, végül a döntés egy meleg, bordó pulóverre, valamint egy szürke, magasított derekú, belül bundás farmerra esett. Melegen öltöztem, feldobtam magamra az iskola táskámat, ami már várt rá, hogy könyveket vigyen. Elindultam negyvenötkor, hiszen közel is van, meg nem is az az iskola.
Kiléptem a kapun, és megcsapott a hideg. Az utcán nem járt egy lélek sem, olyan ez a tél, mintha tönkretenné a természetet. Az utak levoltak fagyva, és csúsztak. Amint mentem, éppen előttem esett el egy öregebb néni, aki vigyázott a lépéseire, de mégis sikerült elcsúsznia.
Régen sem voltam olyan típus, aki annyira kibontakozó, de ha segítségről van szó, akkor segítek. Kapkodtam a lépéseket a néni felé, aki már majdnem feltápászkodott.
- Nagyon megütötte magát? - kérdeztem kicsit aggódóan, majd felemeltem.
- Nem, nem. Köszönöm! - mondta mosolyogva, mire én is egy mosolyt ejtettem arcomon. - Ezek az utak valami rémesek! - nézett körül rajta, majd elkezdett kicsiket, de biztosakat lépkedni tovább. Látom, ő sem szereti a telet.
Mikor néztem volna az időt, eszembe jutott, hogy a karórám otthon maradt, beleértve a karkötőm is. Hmm... sebaj, egy napot kibírok nélküle. Aztán mikor már az iskola előtt voltam, bementem az ajtaján, és beléptem az emeleten lévő matek terembe. Bekopogtam, aztán benyitottam, ahol még csak az osztálytársaim voltak. Valakik köszöntek, voltak akik nem, én csak "Sziasztokkal" köszöntem. Hátul ültem, mert nem szerettem elől lenni. Hátrakullogtam, leraktam a táskámat, és elővettem a matekos felszereléseket. Az anyagot nem túlzottan értem, de majd rájövök idővel. A többiek beszélgettek, én csak ültem, tanulmányoztam az elmúlt órákon vett tananyagot.
Odajött egy lány hozzám, akivel viszonylag jóban vagyok, de annyit nem társalgom vele. Köszönt, aztán megkérdezte, hogy értem e a mostani anyagot. Válaszom a nem annyira lett. Aztán elment mellőlem ő is. Van egy lány az osztályban, akit annyira nem csípek, mert mindenkit kibeszél. De ilyen szinte mindenhol van.
A hangzavar hirtelen elcsendesült. A tanárnő benyitott, mire mindenki felállt. Azt kérte, üljünk le. Senki nem bátor ennél a tanárnál, de annyira nem rosszívű, csak annak hiszik... elkezdődött az óra, amit úgy kezdett, hogy mindenki ért e mindent.
- Én nem nagyon. Elmagyarázná? - mondtam, kicsit szerényen, de azért mégiscsak elkell mondanom, nem harap.
- Akkor elmagyarázom. Ez... ha ezzel adod össze... ennyi... - mondta a feladatot, hogy megértsem. Itt már nagyobb számokkal játszadozunk, nem egy könnyű anyag.
A többi perc az órában már csak unalmas volt, arra nem értelmes szót ejtenem, hisz alig figyeltem. Következett megint egy nehéz, nyelvtan.
Tanárúr tartotta. Ahhoz képest, hogy a matektanár sokat késik, ez a tanárunk mindig az előtt bentvan, mielőtt mi érnénk be.
- Na? Ki akar felelni a szabályokból? - kérdezte mosolyogva, majd elgörbült a szája.
- Senki? Óóó, hát akkor a napló majd eldönti.
Jaj, ne! Csak naplót ne! Én vagyok a közepe fele. Mindig nálam nyílik.
- Regina, felelj! - nézett mindenki Regire, aki egy szorgalmas lány, de nem a nyelvtani tudásról híres. De legalább nem én vagyok, ennek örülök, mert tegnap nem tanultam sokat...
- Ez a szabálya... helyesírásilag így írjuk... és ez... - mondta fel, amire a tanár csak ötöst tudott adni. Felelni tud, írásban már nem menne neki... érdekes.
Aztán sok szünet volt, óra, és a többi, amik unalmasnak tűntek. De mikor utolsó óránk jött, a hetedik, ami tesi volt, elkapott a jókedv! Imádom, jó vagyok belőle, és szeretek sportolni.
Az öltözőben sok lány volt, pontosan tizennégy. A fiúk tizenketten vannak, nem beszélek annyit velük, csak egyikkel. Dzsenifer, az okoskodós lány, akit nem nagyon szeretek, megint nyavajgott, hogy futni kell majd. Barátnői meg utána. De én csak csendben öltöztem.
Mikor kész lettem, tovább vártam egy kicsit, de később bekopogtatott a tanárúr, András, hogy mehetünk a tesiterembe. Már mindenki ott volt. Az óra azzal kezdődött, hogy futás tíz kört. A lépéseim közepes tempóban haladtak. Orromon beszívtam a levegőt, számon pedig kifújtam, hogy a tüdőm ne szúrjon. Ám annyira nem rossz a tüdőm, jól bírom a futást. Következőnek azt kérte, hogy álljunk kezen. Igen, én imádom az ilyeneket. Nyomban kézreálltam, és a tanár ezért meg is dicsért. Ha már matek és nyelvtan, illetve természet nem az erősségem, akkor már legalább jó, hogy sport és rajz megy. Tesin általában futunk, gimnasztikázunk, vagy bordásfalon gyakorlatozunk. De van, mikor köteletmászunk. A tesiben azt szeretem, hogy nem ülünk, hanem mozgunk. És olyan jó, mikor megbírom csinálni a feladatot. Az olyan motiváló, egyszer biztos akarok valami akrobata lenni, kitudja.
Még miközben mi tornáztunk, aközben becsengettek. Ekkor örültem is, meg nem is, mert sportot szeretem és a hazamenést is. Elvégre annyira nem volt izgalmas ez a tesi, hogy túl sokat gimnasztikáztunk, de nem mindig lehet jó.
Elmentünk az öltözőbe, ahol ittam egy korty vizet, átöltöztem, aztán szó nélkül léptem. Az iskolánk udvara jó nagy, nyáron ott is szoktunk gyakorlatozni. Néhol van egy-két faültetmény, amik szépek zölden más évszakban. Az iskolánk sem kis épület, fogalmazzuk úgy, hogy közepes nagyságú. Oldalra van egy kiskapu, ott szoktam kimenni, vagyis nemcsak én. És mikor kilépek ott, nincs már börtönérzetem. Lehet furán hangzik, de pontosan ezt gondolom.
Útközben csak nézegettem itt-ott, aztán végül hazaértem. Lecke nem volt oly sok, pár perc alatt végeztem vele.
Aztán igazán nem volt semmi... na meg aztán sem. Teljesen addig, míg ...

2. fejezet ~ “A hűség előttem áll

- Ancsa, gyere, menni kell iskolába! - szólt mama, aki mindig törődik velem.
- Megyek - mondtam, de még csak álmosan. Később előkészültem, aztán megindultam, éppen jókedvvel tele. Na, de nem meséltem arról, hogy hol vagyok. A mamámnál, aki itt van közel a házunkhoz. Na de miért vagyok itt? Mert a szüleim elmentek valahova több napra, és nem vittek, mert választhattam, hogy megyek, vagy a mamához inkább. Erre gondoltam, ez jobb lesz most, az biztos, nem megyek én el sehova. És egyébként is: itt a tanyánk, amit imádok, akár télen, akár nyáron. A pajtában meleg van az állatok számára. Igazából van birkánk, tehenünk, tyúkunk, disznónk pedig jóidőben lesz. Van itt egy ló is, ami az unokatestvéremé. Nem rajongok a lovakért. Egyik állatért sem, hisz bevallom, eddig csak halam volt, ami annyira nem motivált az állatok iránt. De én mindig is akartam egy állatot, de csak sajátot. De nem engedik anyuék. Én aztán nem könyörgöm, elég ez a tanyasi állattársaság nekem.
De térjünk a lényegre, hogy iskolába megyek. És most felhúztam a karórám, a karkötőm, és a telefonomat is elhoztam. De mikor mentem, nem számítottam rá, hogy esni fog a jég. Ha rám esett az úton, akkor fájt. Csak kapucnit húztam magamra. És akkor képzeljétek, mit láttam...! Egy “kutya „ állt az orrom előtt, aki összekuporodva védekezett a zuhanó jégtől. Szőre vízzel és mocsokkal keveredett, ettől eltekintve felemeltem, és ölembe vettem. Még kis poronty volt. Vagyis annyira nem, mondhatni már közepes méretű, amolyan két hónapos. Bundája még csurom vízben ázottan is melegített. A szeretete átölelt. Ilyen érzést még nem tapasztaltam állattal. Ilyen apró kiskutyust ki ne szeretne? A bundája szép világosbarna és ázott volt, a szemeiben láttam magamat, és a szeretetet. A barna szemek elárulták, milyen eleven még, és mennyire szerethető. Aztán rádöbbentem, hogy ez a kutya nem az enyém, és már el is fogok késni. Aztán már a kedvem sem volt tiszta. De búcsúztam tőle egy öleléssel, és egy simogatással. Persze nem volt szívem ott hagyni. Kezembe fogtam inkább, és elvittem az iskola elé, egy melegebb helyre, ahol nem éri az eső. Akkor már kezdett csillapodni az időjárás, de még mindig zuhogott az eső. Nekem meleg lesz az osztályban, remélem a kutyának is. Egy mosoly utólag mindig esett rá, de elindultam inkább, el ne késsek.
A kedvem rosszabbult, de muszáj volt kivárni a nap végét. Az osztályteremben sokan hiányoztak, mert betegek voltak, de az annyira nem izgatott. Első óra osztályfőnöki volt, amin beszélgetünk problémákról, satöbbi. Már év vége fele járunk, nemsokára zárnak le minket, úgyhogy valószínűleg ez lesz a témánk. A mi osztályfőnökünk rendes, a neve Ági, de mi csak tanárnőnek, vagy Ági néninek szólítjuk.
És pont most ért ide. Köszöntünk, aztán megkérdezte, hogy vagyunk. Én nem válaszoltam, szokás szerint. Ági néni arról beszélt nekünk, hogy nagyjából milyenek vagyunk jegyre.
- Melindának a természet csak hármas, meg a nyelvtan négyes, vagyis még javítania kéne rajta - mondta az osztályfőnök, majd sorolt még több nevet. De az enyémre voltam kíváncsi.
- Ancsa matekból négyesre áll, javítson csak, mert ha ront egy témazárót, akkor az hármasra is csúszhat! - abba a ... matekba. - És még biológia négyes, de ez nem jelent rosszat, vagyis kitűnő már nem lehet, de jeles igen, ami szép teljesítmény! - mondta, aztán folytatta még egypár emberrel. Az óra gyorsan telt, és nem is baj, mert infó jött.
Az informatika általában jó szokott lenni, már sokat tudok róla, szerintem jó kis tantárgy. Szünetben nem kell lemennünk, az a jó, ilyenkor telefonozok. Csak a mamámnak írtam, bár amennyire ért az a telefonhoz, az nem sok.
Infón csak az egyik alkalmazást használtuk. Az pedig egy szövegszerkesztő volt. És aztán meg volt irodalom, amin írtunk szövegértést, ami általában nekem könnyű. Aztán volt mégegy közös óránk az osztályfőnökkel. Az pedig rajz volt, amit akár el is mesélhetek.
Az osztályfőnökünk megkért miket, hogy rajzoljunk bármit, amit csak szeretnénk, de az szép legyen, mert leosztályozza. Hmm... bármit? Nekem a rajz tudásom mindig tehetséges volt, de nem dicsekszem vele, habár már elég szépen rajzolok. És ha már bármire van lehetőség, akkor... hát persze! “Lerajzolom a kutyát „ , akit reggel láttam. Le is rajzoltam, magam előtt láttam az arcát, a testét. Éppen akkor hátul ballagott Ági néni, aki elért hozzám is. Szólt hozzám pár szót:
- Szép lesz - mondta a rajzra nézve. - Igazán tehetséges vagy. Ez a kutya hasonlít a golden rottweiler fajtára - mondta, mikor én már színeztem. Vártam az óra végét, mikor megkérdezte tőlünk, hogy hová megyünk továbbtanulni. Akkor fordult meg a fejemben, hogy milyen jó lesz már, ha elmegyek innen, és mások lesznek az osztálytársaim. Ohh, ráadásul az unokatesóm oda jár, ahova majd megyek.
- Sok sikert majd a továbbiakban, majd meglátjátok, szükség lesz akkor a most megtanult anyagokra! - aha, aha, aha. Mindig ezt mondja, lehet igaza van, de én már nem tudom.
De később nem volt már jó óra, csak hazamentem. De mikor a tömeg ment ki a kapun, akkor a kutyáról két csaj beszélt, de csak rosszakat. És még kicsit rúgdosták is. Szívtelenek. De mikor megérezte a szagomat a kutyus, hozzámszaladt. Már sütött a nap, az esőcseppek is csak a fáról potyogtak. Friss levegő került újra a légkörbe. Kellemes volt. És főként az, amikor odajött a kutyus hozzám, és a mancsait a térdemre helyezte, miközben leguggoltam hozzá.
- A te kutyád ez a kis vakarcs? - mondta egyik lány, aki gúnyolódott rajtam és a kutyuson. De a fülem szinte elkerülte a hangokat. Nem bírtam elengedni magamtól azt az állatot, hisz egyszerűen éreztem, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Ez időre megállt bennem a gondolkodás, még válaszolni sem válaszoltam. Úgy gondoltam, az enyém kell, hogy legyen, mert árva.
- Hahó?! Süket vagy? - röhögött a másik lány.
- Nem - mondtam magabiztosan, majd folytattam. - Ez a kutya nem az enyém, de befogadom, magamhoz ölelem. Szegény még kicsi, és nem ismeri a szeretetet. Sosem volt állatom, csak halam. De érzem, hogy a kutya egy tökéletes állat. “Ember vagy állat, a hűség előttem áll!

3. fejezet
 Tagok:
 
Loser
 
 
 
Tigriskarom
Homokvihar
Kyle
Tűzcsillag
adri
Pettyeslevél
Kékcsillag
Szürkemancs
Cloudtail
Brightheart
Warrior cats fan
Regisztráció: 2018. 01. 13.

( ͡° ͜ʖ ͡°) ( ͡° ͜ʖ ͡°)

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ஜ۩۞۩ஜ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
Tedd ki te is, ha van olyan személy, akinek örülnél ha látnád akár 1 percig is..♥
▬▬▬▬▬▬▬▬▬

 
Alpha
 
 
 
Folti
Tigó
liliom
Hercegnő
*/Love*/
picur
Azura
Pam
Azúr
Alvin
Nyunyika
likomil
Profilomat fogadásból ilyen><



 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat